17. forduló (2020.02.29-03.01.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

 

Forduló-hangoló

Kemecse SE

Ibrány SE
2020.02.29. szombat, 14:00

Márton Péter, a Kemecse edzője: – Sajnos, már most a szezon elején több sérültünk van, mint Balázs Pali hajszála. Lehet nekem is be kell öltöznöm, pedig a farsang elmúlt. Kevesen vagyunk, de annál motiváltabbak: akik eddig talán kevesebb szerephez jutottak, azok főszereplők lehetnek. Felszabadult játékot várok, teher nélkül.

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – A múlt heti hozzáállást és akaratot szeretném ismét látni a pályán, illetve a támadójáték remélem hasonlóan jól fog működni, mint legutóbb a védekezésünk, akkor sikerrel térhetni haza Kemecséről.

 


További mérkőzések:

Szombat

Mátészalkai MTK (14.)–Mándok (4.)

Botos Alexandru, a Mátészalka játékos-edzője: – A nyitómeccs után mindenképpen javítani szeretnénk, a srácok nagyon motiváltak és bizonyítani szeretnék, hogy ami Gyarmaton történt csak egy baleset volt, ilyen egyszer egy évben fordulhat elő. Úgy gondolom, két olyan csapat fog találkozni, melyeknek kötelező a győzelem. Mi úgy készülünk, hogy a pontok itthon maradjanak.

Mirgai László, a Mándok edzője: – Az első meccsünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a héten megbeszéltük a srácokkal a történteket, most pedig már csak előre szabad nézni. Mindkét fél számára életbevágóan fontos a három pont megszerzése, éppen ezért biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de bízom a csapatban.

Baktalórántháza (12.)–Fehérgyarmat (8.)

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Kíváncsi vagyok, a csapat milyen teljesítménnyel fog előrukkolni, mert jó formánkat kell ahhoz hozni, hogy legyűrjük a Fehérgyarmatot, amelynek mutatott játékáról volt alkalmam a nyitófordulóban személyesen megbizonyosodni.

Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Szülinaposunk, Farkas Sanyi kiválásával elég foghíjasok leszünk a középpályán. Baktán nem könnyű nyerni, de lehetetlen nincs csak tehetetlen.

Nyírmeggyes (15.)–Balkány (9.)

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Sajnálom, hogy hétvégén nem sikerült pontot szerezni, mindenekelőtt pedig a sérült halászi játékosnak mielőbbi gyógyulást kívánunk! Ugyanakkor sújt minket is a sors, három alapember esett ki a keretből. Tudjuk, hogy a balkányi csapat átalakult a télen, és nyilván mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy eredményes legyen, de annyit megígérhetek, nem feltartott kézzel megyünk a pályára.

Antal István, a Balkány edzője: – A helyzetkihasználásunk katasztrofális volt a nyitómeccsen, ezen mindenképpen változtatni akarunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Meggyesnek ez az utolsó lehetőségek egyike a felzárkózáshoz, így nem lesz könnyű dolgunk, de mi is a győzelem érdekében állunk a feladat elé.

Austria Juice-Vásárosnamény (3.)–Nagyhalász (2.)

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – A Nagyhalász masszív csapat, amely ellen küzdelmes, harcos mérkőzésre számítok. Félő, hogy – az időjárást figyelembe véve – a pálya állapota nagyban befolyásolni fogja a végeredményt.

Kropkó András, a Nagyhalász elnöke: – Nagyon erős Vásárosnaményhoz látogatunk, ahol mindig jó és izgalmas mérkőzéseket játszunk. Sérülés és eltiltás miatt  tovább nőttek gondjaink, de megpróbálunk pontot, illetve pontok szerezni, ami nem lesz egyszerű feladat. Bognár Attilának mielőbbi felépülést kívánunk!

Vasárnap

Kisvárda II. (6.)–Nagyecsed (13.)

Nagy Sándor, a Kisvárda II. edzője: – Az első hazai tavaszi mérkőzésünk következik, amelyen szeretnénk a szurkolóinkat jól játékkal és természetesen győzelemmel kiszolgálni.

Siti Ferenc, a Nagyecsed edzője: – A Kisvárda ellen még nem kaptam ki edzőként…

Tiszakanyár (16.)–Nyírgyulaj (1.)

Ember Roland, a Tiszakanyár edzője: – Mit is mondhatnék? A labda gömbölyű…

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Tisztában vagyunk ennek a mérkőzésnek a nehézségi fokával, hiszen a hazaiak a kiesés elkerüléséért küzdenek, fegyelmezett, taktikus játékra lesz szükségünk a siker érdekében.

Újfehértó (10.)–Tarpa (5.)

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Ősszel nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk Tarpával, amely izgalmakban és gólokban is gazdag volt. Most is hasonlóra számítok, mert az ellenfél egy játszó csapat, amelyet rendkívül jó labdarúgók alkotnak. Ettől függetlenül remélem ideiglenes otthonunkban sem okozunk csalódást a kilátogató szurkolóinknak.

Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, mert rendkívül jó csapathoz látogatunk, amely rengeteget fut és megfelelő agresszivitással futballozik. De nem kirándulni megyünk, remélem ponttal, pontokkal távozunk.

(A mérkőzést Örökösföldön rendezik, kezdés: 15 óra)


Tudósítások, eredmények

Kemecse–Ibrány 2–4 (1–2)

Kemecse, 400 néző, v.: Paráda.

Kemecse: Sánta T. – Bernáth M. (Bárdos A.), Farkas M., Nagy D., Bakó T. (Hubicsák), Madzin I., Hokk Á., Listván D. (Gégény M.), Sándor D., Hokk B., Szathmári D. Edző: Márton Péter.

Ibrány: Tóth N. – Majoros Á., Nagy D., Csáki J., Somogyi T. (Pápa Sz.), Gergely B. (Kiss P.), Kovács G. (Pápa S.), Somogyi M. (Bakosi M.), Pócsi B., Varga K., Jeddi B. Játékos-edző: Kiss Tamás.

A szél és a nehéz talaj ellenére egész jó mérkőzést produkáltak a felek – megérdemelt ibrányi sikerrel.

Gól: Madzin I. 2, illetve Nagy D. 2, Majoros Á., Varga K.

Kiállítva: Farkas M. (72. perc).

Márton Péter: – Hiába játszunk jól, addig nem leszünk eredményesek, amíg az ellenfél hibáit nem használjuk ki.

Kiss Tamás: – Hosszú idő után végre vesztett állásból tudtunk bajnokit nyerni, ami a csapat tartását mutatja. Összességében úgy gondolom, megérdemelten szereztük meg a három pontot, egyben további sok sikert kívánok a Kemecsének.


További eredmények:

Mátészalkai MTK–Mándok 3–5 (3–4)

Nyírbátor, 120 néző, v.: Benkő R. Mátészalka: Szilágyi P. – Szabó D., Szántó Z., Feiér D., Farkas Z. (Szabó B.), Botos D., Petrohai M. (Molnár Sz.), Nagy T. (Tóth G.), Bodó L., Tempfli P., Nagy I. (Gergely M.). Játékos-edző: Botos Alexandru. Mándok: Vasas G. – Csehil, Ari A., Dallos L., Baglyos L., Toldi A., Buda P., (Szabó T.), Fodor A., Pallai G., Szabó M. (Ács Á.), Elek Á. Edző: Mirgai László. A Mátészalka hamar kétgólos hátrányba került, majd sikerült kiegyenlíteni, de a folytatásban a Mándok kiharcolta a győzelmet. Gól: Nagy T., Feiér D., Botos D., illetve Toldi A. 2, Szabó M. 2, Dallos L.

Botos Alexandru: – Amikor az egyéni hibákat kiszűrjük a játékból, akkor elkezdjük a pontgyűjtést, addig nehéz lesz. Gratulálok a Mándoknak.

Mirgai László: – A mai meccsen annak kell örülni, hogy a támadójátékunk jól működött, ugyanakkor a védelmünk viszont sok hibát követett el. A második félidőben már jobban játszottunk, mint a meccs korábbi szakaszában, akár további gólokat szerezhettünk volna. Gratulálok a csapatnak.

Baktalórántháza–Fehérgyarmat 0–2 (0–0)

Baktalórántháza, 100 néző, v.: Tóth T. Baktalórántháza: Kőrösi N. – Balogh P., Csordás G., Kántor F., Rakóczi Zs., Ruska T. (Molnár L.), Hajdu G., Lakatos I., Istenes E. (Kozma J.), Zámbori Z. (Fábri Z.), Nagy T. Edző: Borza László. Fehérgyarmat: Jakocska Cs. – Kóczé Sz. (Cserepes Á.), Orosz F., Varga Á. (Gaál K.), Barta F., Popovics N., Sukály Gy., Antal R., Imre Zs., Szatke M. (Szász M.), Kovács E. Edző: Harbula Balázs. Alacsony színvonalú mérkőzésen nyertek a vendégek. Gól: Imre Zs. 2. Ifi: 8–1

Borza László: – Rettentően gyenge produkciót mutatunk ma be. Rengeteget hibáztunk, ettől sokkal, de sokkal több kell.

Harbula Balázs: – Imre Zsolt két bombájával szerintem megérdemelten nyertünk. További gólokat szerezhettünk volna, jóllehet tartalékos összeállításban tudtunk pályára lépni. Gratulálok Cserepes Ádám debütálásához a megyei élvonalban.

Nyírmeggyes–Balkány  3–2 (2–0)

Nyírmeggyes, 150 néző, v.: Kertész Cs. Nyírmeggyes: Hajzer T. – Szondi R., Hornyák Zs., Nagy Zs., Scheibli M. (Szép Á.), Paragh M. (Nógrádi S.), Batizi-Pócsi N. (Nemes Z.), Folytán Z., Sitku Á., Gózner K., Drabik M. Edző: Körmös Miklós. Balkány: Hegyes B. – Szűcs Z., Hüse S., Kékesi A. (Szilágyi Z.), Misák S., Lakatos J. (Anda Sz.), Gali V. (Patalenszki J.), Vidoven M., Burkus D., Varga B., Kovács A. (Huszár S.). Edző: Antal István. Harcos, jó színvonalú mérkőzésen kerekedett felül a Meggyes. Gól: Gózner K. (11-esből), Batizi-Pócsi N., Sitku Á., illetve Vidoven M. (11-esből), Misák S. Ifi: 7–1.

Körmös Miklós: – Ez a győzelem úgy kellett, mint tanyára a villany. Szó szerint megdolgoztunk érte, gratulálok a srácoknak és az ifjúsági csapatnak a fölényes győzelemhez. További sok sikert a Balkánynak. A csapat részvétét nyilvánítja Pető Ádámnak édesapjának elvesztése miatt!

Antal István: – Az első negyedórában három tiszta gólhelyzetet hibáztunk el, majd a Meggyes két kontrája „ült”. A kétgólos hátrány után próbáltuk rendezni a sorokat, lehetőségekig eljutottunk, de elfogyott az idő. Gratulálunk a hazai csapatnak, amely akarásban, rutinban és a motivációt tekintve erősebbnek bizonyult.

Austria Juice-Vásárosnamény–Nagyhalász  0–1 (0–0)

Vásárosnamény, 200 néző, v.: Sipos L. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Kondor M. (Bökönyi L.), Illés P., Lyáh A. (Srjuba), Berec G. (Filep R.), Zán B., Deskó D., Fehér M., Hornyák M., Szabó R. Edző: Madalina György. Nagyhalász: Dukát P. – Ladányi D., Bartha Z., Kató I., Hajzer L., Hudák M., Nagy N. (Ludánszki), Simon D., Tóth G., Varga D., Tóth V. (Nagy R.). Játékos-edző: Ludánszki István. Döntetlenszagú mérkőzésen a szerencsésebb csapat kihasználta egy lehetőségét. Gól: Kató I. Ifi: 1–2.

Madalina György: – Egy bűnrossz mérkőzésen a Halász talált egy gólt, amivel nyerni tudott.

Kropkó András egyesületi elnök: – Küzdelmes mérkőzésen fegyelmezett játékkal bravúros győzelmet arattunk, gratulálok a csapatnak.

 


 

Tabella:

1. NAGYHALÁSZI SE 17 12 3 2 49 21 28 39
2. NYÍRGYULAJ KSE 16 12 1 3 36 19 17 37
3. MÁNDOK VSE 17 11 0 6 42 25 17 33
4. VÁSÁROSNAMÉNY 17 10 1 6 51 31 20 31
5. FEHÉRGYARMAT SC 17 9 1 7 43 38 5 28
6. IBRÁNY SE 17 9 1 7 41 29 12 28
7. TARPA SC 16 8 2 6 42 30 12 26
8. KISVÁRDA II. 16 8 1 7 38 26 12 25
9. BALKÁNYI SE 17 8 0 9 38 40 -2 24
10. ÚJFEHÉRTÓ SE 16 7 3 6 35 31 4 24
11. KEMECSE SE 17 6 2 9 28 42 -14 20
12. BAKTALÓRÁNTHÁZA 16 5 1 10 19 37 -18 16
13. NAGYECSED RSE 15 3 7 5 23 28 -5 16
14. MÁTÉSZALKAI MTK 17 4 3 10 23 39 -16 15
15. NYÍRMEGGYES SK 17 3 3 11 27 60 -33 12
16. TISZAKANYÁR SE 16 1 3 12 22 61 -39 6

 

 

Fel Következő