28. forduló (2021.05.15-16.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

 

Ibrány SE

Mátészalkai MTK

2021.05.15. 17:00

 
Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Ismét egy fiatal, lendületes csapatot fogadunk, amely abszolút rászolgált arra, hogy a tabella élmezőnyéhez tartozzon. Azt tudom mondani, a tavaszi szezonban több szempontból is sokat fejlődtünk, de még mindig hiányzik az a kis plusz, amivel a kiélezett meccseket a magunk javára döntsük el. Tisztában vagyok azzal, hogy a játékosok képesek erre, csak ezt „ki is kell vinni a pályára”.

Botos Alexandru, a Mátészalka játékos-edzője: –Úgy gondolom, az utolsó meccsünkön javítottunk az elmúlt heteken mutatott formán és az eredményességen is. Remélem a hétvégi mérkőzésen ezt fokozni tudjuk és Ibrányban is sikerül a pontszerzés.


További mérkőzések:

Nyírgyulaj (3.)–Austria Juice-Vásárosnamény (6.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Egy jó játékosállománnyal rendelkező csapat látogat hozzánk, szeretnénk hazai pályán begyűjteni a három pontot.

Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – El kell ismerni, hogy a Gyulaj jelenleg minden szempontból előttünk jár, ahhoz, hogy méltó ellenfelei legyünk az elmúlt heti hozzáállás szükséges, ugyanakkor a játék minőségén nagyot kellene javítani. Egyértelműen a hazaiak a mérkőzés esélyesei.

Nagyecsed (4.)–Újfehértó (2.)

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – A két rosszul sikerült idegenbeli meccs után hazai pályán javítani szeretnénk a nagyon jó passzban lévő fehértói csapat ellen.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Azt gondolom, nem árulok el újdonságot azzal, hogy Nagyecseden nemhogy nyerni, de még pontot elhozni is nagyon nehéz. Az sem lenne új hír, hogy mint mindenhol nálunk is lesznek hiányzók, de mindig az a legerősebb csapat, amely hétvégén kifut a pályára, nem hiába áll tizenhét emberből a keret. Extra jó hozzáállást és küzdelmet várok a csapattól egész meccsen és akkor talán sikerülhet egy újabb bravúr.

Nyírmeggyes (10.)–Nagyhalász (8.)

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Az utóbbi időben a Halásszal parázs és szoros meccset szoktunk játszani, így a feladat adott, hazai pályán mindenképen meg kell szerezni a három pontot.

Kropkó András, a Nagyhalász elnöke: – Utolsó idegenbeli összecsapásunkra utazunk ebben a bajnoki évadban, mégpedig egy olyan csapathoz, amely rapszodikusan teljesít. Tisztességgel felkészülünk és megpróbáljuk elhozni mind a három pontot.

Csenger (9.)–Balkány (11.)

Barcsay István, a Csenger edzője: – Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat, felszabadult, jó játékkal kiszolgálni közönségünket.

Mirgai László, a Balkány edzője: – Két nap pihenő után ismét meccset játszunk, remélem a legutóbbi két győzelem még motiváltabbá teszi a srácokat.

Kemecse (15.)–Tarpa (1.)

Hokk Béla, a Kemecse edzője: – A bajnokcsapat érkezik hozzánk, különösebb elvárás nincs a meccsel kapcsolatban, ezzel együtt nekifeszülünk a feladatnak és meglátjuk, mi sül ki belőle.

Mihajlo Ivanicja, a Tarpa edzője: – Folytatódik a menetelés, továbbra is bajnok ritmusban készülünk. Ezen a mérkőzésen sem számít a tabellán elfoglalt helyezés, maximális odaadással fogunk játszani.

Vasárnap

Gyulaháza (14.)–Fehérgyarmat (16.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Több eltiltott és sérült játékosunk nélkül is be kell gyűjteni a három pontot.

Balogh Péter, a Fehérgyarmat játékos-edzője: – Bízom benne, hogy a múlt heti „lelkes játékunkat” elfelejtjük a Gyulaháza ellen.

Mándok (12.)–Baktalórántháza (13.)

Dancs Attila, a Mándok edzője: – A szerdai meccs után csak jobb jöhet!

Borza László, a Baktalórántháza edzője: – A hétvégi meccsig meg kell beszélni bizonyos dolgokat, mert néhányan már abba a hitbe ringatták magukat, hogy teljesítettük célunkat. De a Gyulaháza és a Balkány elleni vereség mindent megváltozott, ettől függetlenül pánikra nincs ok, mivel saját kezünkben van a sorsunk.


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Mátészalkai MTK 1–2 (0–0)

Ibrány, 200 néző, v.: Paráda.

Ibrány: Tóth N. – Szőlősi P., Nagy D., Lakatos B. (Szabó M.), Csáki J., Somogyi T. (Mészáros M.), Pápa Sz. (Pápa S.), Gergely B., Kovács G. (Kiss P.), Jeddi B., Haburcsák K. Játékos-edző: Kiss Tamás.

Mátészalka: Görbe F. – Varga M., Szabó D., Szántó Z. (Molnár), Sarkadi G., Feier D., Farkas Z. (Ötvös Sz.), Botos D., Gergely M. (Makó P.), Bodó L., Mos. Játékos-edző: Botos Alexandru.

A gyenge első félidőt egy mátészalkai 11-es "zavarta" meg, amit Tóth Norbi bravúrral fogott. És aki itt azt hitte, hogy most már hajrá, az nagyot csalódott. A második játékrészben folytattuk az elsőben bemutatott ötlettelen, átütőerő nélküli küszködést. Valami égi csoda folytán mégis megszereztük a vezetést, de a lőtt gól bennünket zavart meg. Mielőtt még a bab is hús lett volna, a Szalka gyakorlatilag azonnal egyenlített, majd kihagyott kb. 4 ziccert. Elfáradtunk, szenvedtünk, párharcokat vesztettünk. A vendégek teljesen megérdemelten megszerezték a vezetést és sokat elárul a mutatott teljesítményünkről, hogy a meccs legjobbja Tóth Norbert volt... Hajrá Ibrány - mindörökké!

Gól: Somogyi T. (55.), illetve Farkas Z. (57.), Feier D. (67.).

Kiss Tamás: – A tavaszi szezon leggyengébb játékával rukkoltunk elő, de ezek is mi vagyunk. Az a bosszantó, hogy tudtuk az ellenfél erősségeit, mégis elkövettük azokat a hibákat, melyekből gólokat kaptunk. A második félidő alapján sajnos, azt kell mondjam, a Szalka rászolgált a három pontra.

Botos Alexandru: – Úgy gondolom, nagyon jó meccset „csináltunk” ma, a csapat több helyzetet kidolgozott egy nagyszerű ellenféllel szemben, így megérdemelten győztünk. Nagy gratuláció jár az egész csapatnak, sok sikert az Ibránynak!


További eredmények:

Szombat

Nyírgyulaj–Austria Juice-Vásárosnamény 1–1 (0–1)

Nyírgyulaj, 80 néző, v.: Pethő P. Nyírgyulaj: Oláh D. – Kiss L., Balogh G. (Tóth B.), Buka B., Varga J., Fekete G. (Somogyi M.), Kállai G., Vass I., Bagi Á., Gömze A. (Haburcsák B.), Terdik Zs. Edző: Lukács Tibor. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I. (Rácz I.), Rakóczi Zs., Bátyi L., Illés P. (Berec G.), Balogh S., Zán B., Misák S., Barta F., Illés G., Sárosi M. Edző: Madalina György. Gól: Terdik Zs., illetve Misák S. Ifi: 0-7.

Lukács Tibor: – Hiába volt hatalmas mezőnyfölényünk, a zártan és jól védekező vendégeket nem sikerült feltörnünk, illetve csak egyszer, így azt gondolom, vesztettünk két pontot.

Madalina György: – A hazai csapat mezőnyfölényben játszott, ennek ellenére nem érdemtelenül szereztünk pontot, a srácok fegyelmezetten, taktikusan futballoztak, jár a gratuláció nekik.

Nagyecsed–Újfehértó 2–1 (1–0)

Nagyecsed, 150 néző, v. Major O. Nagyecsed: Makó R. – Zámbó K., Marinas, Bulyáki A., Bulyáki K., Müller Zs., Kóka R., Erdős M. (Ascsillán L., Bulyáki B.), Bernáth M., Nyíregyházi G. (Ötvös K.), Somlyai G. Edző: Homann Richárd. Újfehértó: Piskóti R. – Dénes K., Torma T. (Veres D.), Petics Gy., Csizmarik Á. (Mátrai N.), Kántor T. (Seres K.), Zámbó D., Pallai B., Daróczi P., Pallai G., Tóth Sz. Edző: Piskóti Zsolt. Mindjárt a mérkőzés eleje eseménydúsan alakult: a hazai csapat gyorsan gól-, majd emberelőnybe került, a második félidőben pedig úgy festett, bebiztosítja győzelmét. A hajrában azonban szépített a Fehértó, így az Ecsednek izgulni kellett a három pont megszerzéséért. Gól: Somlyai G. 2, illetve Zámbó K. (öngól). Kiállítva: Tóth Sz. (10. perc). Ifi: 4–2.

Homann Richárd: – Óriási gratuláció jár minden játékosomnak, mert nagyot küzdöttek. Nem véletlenül áll ennyire előkelő helyen a tabellán az Újfehértó, nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk.

Piskóti Zsolt: – Rettentően büszke vagyok a fiúkra! Tudom, hogy kikaptunk és megszakadt egy nagyon szép sorozat, tizennégy meccses veretlenségünket hagytuk itt. Emberhátrányba is végig hittünk és sokat tettünk a pontszerzésért, de ma nem sikerült. Nem keresek semmilyen kifogást, nem foglalkozunk semmivel, megyünk tovább! Annyi dolgunk maradt mára, hogy megünnepljük a kis keresztfiam születését!

Nyírmeggyes–Nagyhalász 3–3 (1–1)

Nyírmeggyes, 50 néző, v.: Gergely S. Nyírmeggyes: Tóth K.- Szántó I., Török G., Éles B. (Hornyák Zs.), Batizi-Pócsi N. (Török S.), Scheibli M., Pálvölgyi B., Gózner K. (Szép Á.), Folytán Z., Szondi R., Drabik M. Edző: Körmös Miklós. Nagyhalász: Dukát P. – Csáki B., Varga D. (Ferenczi Z.), Ladányi D., Tóth G., Bartha Z., Kató I., Hajzer L., Hudák M., Nagy N. (Ludánszki I.), Simon D. Játékos-edző: Ludánszki István. Fordulatos mérkőzésen az utolsó pillanatban, tizenegyesből szerzett góllal mentett pontot a Meggyes. Gól: Pálvölgyi B. 3 (egyet 11-eből), illetve Nagy N., Simon D., Ladányi D. (11-esből). Kiállítva: Hudák M. (92. perc). Ifi: 5-0.

Körmös Miklós: – Úgy gondolom, sportszerű mérkőzés volt, amelyet a játékvezetők tették „tüzessé”, ettől függetlenül gratulálok a csapatnak, hogy 1-3-as állásról sikerült talpra állni és pontot menteni.

Kemecse–Tarpa 1–1 (0–0)

Kemecse, 80 néző, v.: Sándor Cs. Kemecse: Sánta T. – Sándor D., Farkas M., Katona Gy. (Gégény M.), Majoros Á., Bárdos A. (Vass B.), Madzin I., Hokk Á., Soós T. (Szaffián Sz.), Hokk B., Csáki P. Edző: Hokk Béla. Tarpa: Cserepko – Szics, Tüzes Zs. (Trombola V.), Dobrovolszki (Rozman S.), Buda P., Djacsenko (Szabó R.), Losonczi B. (Bartha K.), Vajda A. (Moticska), Fülöp K., Sándor I., Gál R. Edző: Mihajlo Ivancija. A kemecseiek minden elismerése a tarpai vezetésnek, hogy ezt a csapatot így összerakták. Mind játékban, mind erőben NB III-as szintet „építettek”, kívánjuk nekik érjék el céljaikat a labdarúgásban. Gól: Madzin I., illetve Szabó R.

Hokk Béla: – Parádés, jó meccsen úgy gondolom, közelebb álltunk a győzelemhez, gratulálok a fiúknak. Sok sikert a Tarpának az osztályozón!

Mihajlo Ivanicja: – Azt hiszem, küzdelmes, jó meccset láthattak a szurkolók, amelynek véleményem szerint igazságos döntetlen lett a vége. További sok sikert a nagy akarással hajtó Kemecsének!

Csenger–Balkány 3–1 (0–1)

Csenger, 150 néző, v.: Nagy Cs. Csenger: Makay Z. – Péter Gy., Antal R., Lakatos T., Nagy M., Csorvási Á., Varju P. (Babinec), Balogh Á., Osváth S., Lengyel M., Verejcsi E. Edző: Barcsay István. Balkány: Hegyes B. (Kapitány K.) – Kóka S., Szabó M., Sallai M., Csatári Á., Kapusi J. (Kerecsen Gy.), Vasas T. (Máté G., Kékesi A.), Nagy D., Kovács R., Kanál R., Koncz Cs. Edző: Mirgai László. Gól: Csorvási Á., Lakatos T., Nagy M., illetve Kanál R.

Barcsay István: – Szerintem a szezon egyik legjobb játékával sikerült megszerezni a három pontot. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, ekkor még csak kapufáig jutottunk, a szünet után pedig góllá érett fölényünk. Gratulálok a fiúknak a jó teljesítményhez!

Mirgai László: – Az első félidőben még tartott az erőnk, null egynél akár növelhettük volna előnyünket, igaz, hogy a hazaiaknak is voltak lehetőségeik. A szünet után gyorsan balszerencsés gólt kaptunk, majd kiütközött a fáradtság a csapaton, a frissebb Csenger ezt kihasználta, így is volt esélyünk a szépítésre, ezzel együtt minden elismerésem a fiúké, nem vártam ennyit ma tőlük.

Vasárnap

Gyulaháza–Fehérgyarmat 4–1 (1–0)

Gyulaháza, 80 néző, v.: Fehér Á. Gyulaháza: Bandor F. – Kozma M., Köblös B., Kovács E., Tóth F., Csercsa G., Lakatos P., Németh T. (Csizmadia Z.), Koszta Z., Csépke M. (Savrhon), Kósa Á. Edző: Bardi Gábor. Fehérgyarmat: Szűcs K. – Szász M., Beregszászi A., Ferenczi A., Varga Á., Minya Sz., Homoki T., Imre Zs., Bartha K., Németh N., Szabó T. Játékos-edzők: Balogh Péter, Imre Zsolt. A csere nélkül játszó vendégek – sérülés miatt – tíz emberrel fejezték be a mérkőzést, amelyen a hazai csapat nyert, életben tartva reményét a bennmaradás kiharcolására. Gól: Lakatos P. 2, Kozma M. 2, illetve Szabó T. Ifi: 2–2.

Bardi Gábor: – Katasztrofális játékkal tartottuk itthon a három pontot.

Balogh Péter: – Nyolc ifista korú játékossal kiállva nem vallottunk szégyent, ráadásul csere nélkül és az utolsó harminc percet tíz emberrel játszva – sérülés miatt.

Mándok–Baktalórántháza 1–0 (0–0)

Mándok, 80 néző, v.: Veres J. Mándok: Virág Cs. – Bökönyi L. (Jóni M., Erős G.), Ari A., Törtei T., Krajnyák Zs., Elek Á., Illés Gy., Baglyos L., Lusánszki L., Maroda N. (Bugyi B.), Toldi A. Játékos-edző: Lakatos István. Baktalórántháza: Hajzer T. – Vidoven M., Szűcs Z, Istenes E., Burkus D., Listván D. (Puluczkai), Károlyi R., Molnár L., Fábri Z., Varga B., Lakatos L. Edző: Borza László. Küzdelmes meccsen csikarta ki a győzelmet az immár új edző által irányított hazai csapat. Gól: Toldi A. Ifi: 1–3.

Lakatos István: – Nagyon fontos győzelmet arattunk, gratulálok a csapatnak, további sok sikert a Baktának!

Borza László: – Tipikus egygólos meccs volt, amit szokás szerint nem mi szereztük. Ha ezzel a mentalitással futballoztunk volna az utóbbi meccseken, akkor most nem itt tartanánk…

 


Tabella:

 
1. TARPA SC 28 22 6 0 74 21 53 72
2. ÚJFEHÉRTÓ SE 28 17 6 5 66 44 22 57
3. NAGYECSED RSE 27 17 4 6 49 35 14 55
4. NYÍRGYULAJ KSE 28 16 6 6 67 34 33 54
5. IBRÁNY SE 28 13 8 7 50 33 17 47
6. MÁTÉSZALKAI MTK 28 13 6 9 60 38 22 45
7. VÁSÁROSNAMÉNY 28 13 6 9 53 37 16 45
8. CSENGER FC 28 11 7 10 63 56 7 40
9. NAGYHALÁSZI SE 28 10 9 9 58 49 9 39
10. NYÍRMEGGYES SK 28 9 3 16 55 75 -20 30
11. MÁNDOK  VSE 28 8 6 14 54 61 -7 30
12. BALKÁNYI SE 27 8 4 15 38 60 -22 28
13. BAKTALÓRÁNTHÁZA 28 6 6 16 39 64 -25 24
14. GYULAHÁZA KSE 28 6 4 18 44 74 -30 22
15. KEMECSE SE 28 5 7 16 41 69 -28 22
16. FEHÉRGYARMAT SC 28 3 4 21 28 89 -61 13

Fel

Következő