7. forduló (2020.10.03-04.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Az elmúlt hétvégének annyi pozitívuma volt, hogy Haburcsák Krisztián hosszú sérülés után ismét pályára tudott lépni. Ismerjük jól a Csengert, hiszen a kupában már összefutottunk, és csak nehezen jutottunk túl rajtuk, de nekünk hazai pályán csak a három pont begyűjtése lehet a célunk. Barcsay István, a Csenger edzője: – Az elmúlt fordulóban nem sikerült itthon tartanunk a három pontot, ezért meg kell próbálnunk idegenben jó eredményt elérni. Tudjuk, hogy az Ibrány komoly játékerőt képvisel, amelyet a Magyar Kupában már megtapasztaltunk. Ennek ellenére nem feltartott kézzel lépünk pályára, szoros eredményre számítok. További mérkőzések: Szombat Mátészalka (2.)–Tarpa (1.) Botos Sándor, a Mátészalka edzője: – Egy olyan csapat érkezik hozzánk, amely még nem ismeri a vereség ízét, sőt eddig pontot sem vesztett. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a sorozat megszakadjon. Ivanicja Mihály, a Tarpa edzője: – Ismét az élmezőny egyik csapatával találkozunk, ennek megfelelően készülünk. Reméljük, folytatódik a jó sorozatunk. Nyírgyulaj (7.)–Nyírmeggyes (9.) Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Két nagyon fontos mérkőzést buktunk el a múlt héten. De mivel sírni csak a győztesnek szabad, megfogyva, de törve nem, készülünk az előttünk álló feladatokra. Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Szerintem a hazaiak jobb csapat annál, mint amit a tabella mutat. Múlt hétvégén nagyon jó meccset játszottunk az Ibránnyal, ebből erőt merítve bízom benne, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Kemecse (15.)–Balkány (11.) Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Úgy gondolom, hogy az elmúlt hétvégi idegenbeli győzelmünket egy hazai siker koronázná meg. Mirgai László, a Balkány edzője: – Gondjaink tovább gyarapodtak a fehérgyarmati győztes mérkőzés után. Ennek ellenére, ha a rendelkezésre álló játékosaim úgy fognak küzdeni, mint az elmúlt hétvégén, esélyünk lehet a pontszerzésre. Vásárosnamény (3.)–Nagyecsed (6.) Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – Nem jó dolog egy edzőváltáson átesett csapat ellen játszani, különösen akkor, amikor a gondjaink nem csökkennek, hanem szaporodnak. Ráadásul egy jó csapat ellen fogunk játszani, de mindent meg fogunk tenni, hogy jó eredményt érjünk el, és visszataláljunk a szezon elején mutatott jó játékunkhoz és eredményeinkhez. Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – Egy jó csapathoz utazunk, de szeretnénk javítani az idegenbeli mérlegünkön. Vasárnap Mándok (16.)–Gyulaháza (14.) Dancs Attila, a Mándok edzője: – Egyre többen vagyunk. Nincs mese, nyerni kell! Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Nem lesz egyszerű feladatunk a hétvégén, de nagyon bízok a pontszerzésben. Fehérgyarmat (12.)–Nagyhalász (13.) Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Kicsit sok volt a mögöttünk lévő 10 meccs a karcsú keretünknek. Szépen el is fogytunk októberre, így szaunázgatunk, úszunk. Több sérültet már nem bírunk el. Hazai meccs jön végre, így lehet keresnivalónk is. Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Nem akarunk letérni a helyes útról. Ehhez viszont mindent meg kell tennünk, pozitívan várom a hétvégi mérkőzést, már csak azért is, mert a sérültjeink kezdenek felépülni. Baktalórántháza (10.)–Újfehértó (5.) Borza László, a Baktalórántháza edzője: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, főleg annak tükrében, hogy helyettem az orvos fogja összeállítani a csapatot. Jó lenne már valamilyen szintű sikert elérni hazai pályán is. Köszönjük a vendégeknek, hogy hozzájárultak az időpont-változtatáshoz. Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Az elmúlt két forduló jól sikerült, ami kellő önbizalmat ad, de azt is tudjuk, hogy minden egyes pontért nagyon keményen meg kell dolgoznunk ebben az osztályban. A héten is edzünk becsülettel, megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni, meglátjuk, ez mire lesz elég.
|
Ibrány SE–Csenger FC 0–1 (0–1) Ibrány, 200 néző, v.: Veres J. Ibrány: Kopasz J. – Kiss P. (Pápa Sz.), Szőlősi P. (Haburcsák K.), Nagy D., Lakatos B., Somogyi T., Gergely B. (Pápa S.), Kovács G. (Mészáros M.), Jeddi B., Szabó M. (Csáki J.), Lizenbold Zs. Játékos-edző: Kiss Tamás. Csenger: Makay Z. – Péter Gy., Antal R., Nagy M. (Varju P.), Balogh Á., Osváth S. (Margitics L.), Stef, Gaál K., Lengyel M. (Bakó T.), Veréczi E., Zsiga Zs. (Csorvási Á.). Edző: Barcsay István. A szervezetten, lelkesen játszó csengeri csapat bravúros győzelmet aratott. Gól: Nagy M. Kiállítva: Veréczi E. (77. perc). Kiss Tamás: – Jobb, ha most nem mondok semmit. Barcsay István: – Az első félidőben jobban játszottunk és több helyzetet tudtunk kidolgozni, amiből egyet értékesítettünk. A szünet után sajnos, védekezésre kényszerültünk, majd emberhátrányba kerültünk, de sikerült megőrizni az előnyt. Gratulálok a fiúknak, ez igazi férfimunka volt! További eredmények: Szombat Mátészalka–Tarpa 1–2 (1–0) Mátészalka, 250 néző, v.: Paráda. Mátészalka: Görbe – Varga, Szántó, Sarkadi (Hevele), Ötvös (Molnár), Farkas (Fejer), Botos D., Gergely, Magyari, Mos, Betuker (Szabó). Játékos-edző: Botos Sándor. Tarpa: Somogyi – Buda (Djácsenkó), Fejes (Rácz), Szics, Dobrovolszki, Barta (Nádimov, Trombola), Sándor, Vajda, Fülöp, Gál, Kurilcsik. Edző: Ivanicja Mihály. Gól: Szabó, illetve Fejes, Sándor. Kiállítva: Gál (8.p.) Botos Sándor: – A sok sérült és a két gyermeteg hiba megpecsételte sorsunkat. Ivanicja Mihály: – Sajnos pszichikailag nem sikerült felkészülnünk erre a mérkőzésre. Ez meg is látszott az első félidei teljesítményünkön. Szünetben sikerült megértetnünk a játékosokkal, hogy mit szeretnénk látni a pályán. Köszönöm a játékosoknak és további sok sikert a Szalkának. Vásárosnamény–Nagyecsed 4–0 (3–0) Vásárosnamény, 200 néző, v.: Varga F. Vásárosnamény: Szabolcsi – Géci, Rakóczi, Bátyi (Illés G.), Illés P., Ács (Hornyák), Szabó, Zán, Deskó (D. Pete), Misák (Berecz), Sárosi. Edző: Madalina György. Nagyecsed: Makó – Szabó, Nyíri, Marinas, Bulyáki K. (Somlyai), Bulyáki A. (Madzin), Müller, Kóka, Erdős, Bernáth, Angyal. Edző: Homann Richárd. Gól: Müller (öngól), Deskó, Zán, Sárosi. Ifi: 4-6. Madalina György: – Az első félidőben megnyertük a mérkőzést. A második félidő elején tovább növelhettük volna előnyünket, de nem tettük. Viszont el kell ismerni, Nagyecsednek is voltak lehetőségrei. Úgy gondolom, egy jó csapatot győztünk le, teljesen megérdemelten. Homann Richárd: – Teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat. Nyírgyulaj–Nyírmeggyes 1–1 (1–0) Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Pethő. Nyírgyulaj: Oláh – Kiss, Phrakonkham (Tóth), Buka, Varga (Fekete), Kovács (Balogh), Haburcsák, Vass, Bagi, Terdik, Pócsi. Edző: Lukács Tibor. Nyírmeggyes: Tóth – Szántó, Nagy, Török G., Szondi (Rézműves), Nógrádi, Pálvölgyi, Gózner, Török I. (Batizi Pócsi), Török S., Drabik. Edző: Körmös Miklós. Gól: Varga, illetve Batizi Pócsi. Ifi: 5-1. Lukács Tibor: – Ez katasztrófa volt… Körmös Miklós: – Gratulálok a srácoknak! Sajnos, két pontot itt hagytunk, mert a helyzeteink alapján úgy érzem, akár nyerhettünk is volna. Kemecse–Balkány 1–4 (1–2) Kemecse, 250 néző, v.: Kertész. Kemecse: Molnár – Gégény (Varga), Szabó, Majoros, Szaffián (László), Tóth, Roszpota, Hokk Á., Listván (Jeszenszki), Soós, Farkas M. Edző: Hokk Béla. Balkány: Hegyes – Sallai, Szabó I., Szabó M., Kóka, Lakatos (Hüse), Vasas, Fúró (Burkus), Nagy D., Csatári, Szilágyi (Nagy T.). Edző: Mirgai László. Gól: Tóth, illetve Nagy D. 3, Vasas. Ifi: 5-0. Hokk Béla: – Az első félidei biztató játék után, a második játékrész elején az öltözőbe maradtunk, ezzel öt perc alatt el is dőlt a mérkőzés. Gratulálok a Balkánynak. Mirgai László: – Ez a mérkőzés nagyon fontos volt számunkra. Játékosaim, amit megbeszéltünk nagyon fegyelmezetten, taktikusan, koncentráltan hajtották végre. Középpályán nagyon sok labdát szereztünk, ebből kontrázva sikerült négy gólt szereznünk. Külön ki kell emelnem Nagy Dávidot, aki a három gólja mellett a mezőnyben is hasznosan játszott. Gratulálok minden játékosomnak. Varárnap Mándok–Gyulaháza 2–1 (1–1) Mándok, 250 néző, v.: Fehér Á. Mándok: Virág Cs. – Katona Gy., Lusánszki L., Törtei T., Toldi A. (Bacsó A.), Baglyos L., Gyüre T. (Krajnyák Zs.), Dallos L., Erős G. (Ari A.), Illés Gy. (Maroda), Elek Á. Edző: Dancs Attila. Gyulaháza: Bandor F. – Gáti Sz., Köblös B., Kozma M., Kozma J., Bálint N., Koszta Z., Csercsa G., Tóth D., Kósa Á., Csizmadia Z. Edző: Bardi Gábor. A többet támadó hazaiak megdolgoztak a győzelemért. Gól: Baglyos L., Illés Gy., illetve Dallos L. (öngól). Dancs Attila: – Nyögvenyelős meccsen a legfontosabb teljesült: végre nyertünk. Fehérgyarmat–Nagyhalász 2–3 (1–0) Fehérgyarmat, 200 néző, v.: Harsányi Cs. Fehérgyarmat: Jakocska Cs. – Szász M., Farkas S., Lakatos F., Orosz F., Popovics N., Petrohai M., Kóczé Sz., Imre Zs., Kovács E., Balogh P. Edző: Harbula Balázs. Nagyhalász: Dukát P. – Csáki B., Horváth M., Ladányi D. (Tóth M.), Tóth G. (Szabó D.), Bartha Z., Kató I., Hajzer L., Nagy N., Ludánszki I., Nagy R. Játékos-edző: Ludánszki István. A tudósító álmában ismét gumicsónakázott a „Potykon” Balogh Peti barátjával, megevett egy csodálatos halászlevet Birovecz Miklós bácsinál a Halászban, Bakó tanár úr elmondta neki, mit fogott a hétvégén a Tiszán, megnézett egy filmet, aminek Vírus volt a címe, de tudta, hogy szerencsére ez csak a képzelet szüleménye, s lement Gyarmaton a meccsre, ahol Simon Andor ellenállhatatlan volt elől, Papp Guszti szabadrúgása pedig kiszakította a hálót… Ezután felébredt a tudósító, rájött, hogy nincs már víz a „Potyokban”, nincs már szegény Peti és Miklós bácsi sem, tanár úr már nem pecázik, a vírus mára valóság lett, a foci, meg a focisták ma már olyanok, amilyenek… A találkozón két súlyos sérülés történt: előbb a halászi Ladányi Dávid, majd Petrohai Miklós kényszerült cserére, a gyarmati játékost mentő szállította el. Legalább foci még létezik Gyarmaton, de már ez is kisebb csoda… Gól: Lakatos F., Petrohai M. illetve Nagy N., Nagy R., Kató I. Ifi: . (Tudósító: Papp Attila) Harbula Balázs: – Nem tudok mit mondani… Kropkó András egyesületi elnök: – Jó iramú mérkőzésen a csapat tartását mutatja, hogy kétgólos hátrányból is meg tudta nyerni a mérkőzést – a nem várt sérülések ellenére is. Gratulálok a csapatnak! Baktalórántháza–Újfehértó 1–1 (0–0) Baktalórántháza, 150 néző, v.: Rendek I. Baktalórántháza: Hajzer T. – Fehér M., Fábri Z., Molnár L., Puluczkai P., Lakatos L., Istenes E., Vidoven M., Maleskovits K. (Varga L.), Varga B., Károlyi R. Edző: Borza László. Újfehértó: Piskóti R. – Kerecsen J., Torma T., Mátrai N. (Petics Gy.), Csizmarik Á. (Tóth E.), Boros M. (Seres K.), Dénes K., Papp Cs. (Tóth Sz.), Zámbó D., Daróczi P., Pallai B. Edző: Piskóti Zsolt. Gól: Molnár L., illetve Papp Cs. Kiállítva: Molnár L. (91. perc). Ifi: 2–2. Borza László: – Az utolsó negyedóra parázs volt, de úgy gondolom, igazságos döntetlen született. Piskóti Zsolt: – Hát ez ma egy ilyen nap volt. Borzasztó gyenge napot fogtunk ki, nem érdemeltünk győzelmet. Gratulálok a Baktának, akaratban felénk nőttek ma. Lassan kezdem megtanulni, hogy egy edző nem kiabálhat, mert a játékvezetők annyira fölényesek, hogy ez egyből piros lapot ér. Nem szeretnék durvább vélemény megfogalmazni, mert itt csak az edzők a rossz fiúk folyamatosan. Tabella:
|