13. forduló (2022.11.05-06.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

Ibrány SE Balkány SE
Nyír-Wetland Megyei I. osztály
13. forduló
2022.11.06. 13:00

Kató István, az Ibrány edzője: – Az előző mérkőzésen jó felfogásban játszottunk, a kiállítás után is volt tartása a csapatnak. Ezt a hozzáállást várom el a Balkány elleni „hatpontos” meccsen is, amelyre mi mást mondhatnék: meg kell nyerni!

   

Mirgai László, a Balkány edzője: – Mindkét csapatnak óriási szüksége van a három pontra. Láttam az Ibrányt játszani, akkor nagy tartással futballozott, éppen ezért nehéz mérkőzésre számítok, különösen úgy, hogy köztudottan kevesen vagyunk. Ettől függetlenül bízom a srácokban, hogy mindent megtesznek, hogy pontot, pontokat szerezzenek, meglátjuk, ebből mi jön ki...

További mérkőzések:

Szombat

Austria Juice-Vásárosnamény (12.)–Kállósemjén (5.)

Unchiás Rémusz, a Vásárosnamény edzője: – Úgy érzem, tartozunk annyival saját közönségünknek, hogy csak az kerüljön be a kezdőbe, aki „meghal” a pályán a győzelem érdekében.

Gáll László, a Kállósemjén elnöke: – Úgy érzem, a Namény ellen nem a futballtudás, inkább a győzni-, illetve a küzdeni akarás lehet célravezető. Ezzel együtt a három pont megszerzésére törekszünk.

Csenger (10.)–Tarpa (7.)

Barcsay István, a Csenger edzője: – Sokat futó, lendületes, fiatal csapattal találkozunk, úgyhogy oda kell tenni magunkat, ha jó eredményt akarunk elérni. Mindemellett ránk férne, hogy javítsunk hazai mérlegünkön.

Bubis Iván, a Tarpa edzője: – Nagyon sajnálom a múlt heti mérkőzésünket, hiszen a fiúk mindent megtettek a győzelemért, ha ugyanezt a teljesítményt tudjuk nyújtani a Csenger ellen úgy gondolom, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Mátészalkai MTK (6.)–Nagyhalász (16.)

Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Természetesen hazai pályán nem lehet más célunk, mint a három pont begyűjtése, ehhez viszont maximális hozzáállást várok el mindenkitől. Nem téveszt meg minket a Halász eddigi szereplése, mert ha kicsit is könnyelműek leszünk – ráfázhatunk.

Nagy Lajos, a Nagyhalász edzője: – Ahogy összeröffentünk az elmúlt meccsre, az egy vicc volt. Ahogy reagáltunk bizonyos meccs-szituációkra, az a másik vicc. Szóval van itt vicc bőven, de attól tartok, hogy ilyen hozzáállással nem lesz poénos a szalkai kirándulásunk vége.

Nyírmeggyes (15.)–Kemecse (1.)

Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Remélem, a múlt heti győzelem lendületet ad majd a csapatnak a folytatásra és végre a játékosok is elhiszik, hogy tudunk mi mérkőzést nyerni. Hétvégén egy nagyon jó formában lévő csapat látogat hozzánk, amely jelenleg vezeti a bajnokságot. Egy biztos, mindent megteszünk majd, hogy itthon tartsuk a pontokat.

Resán Attila, a Kemecse elnöke: – Hazai pályán masszív a Meggyes, a heti felkészülés ezért pont úgy zajlik, mint eddig.

Mándok (11.)–Nyírbéltek (3.)

Dolhai Máté, a Mándok edzője: – Az elmúlt hétvégén nem volt túl sok szerencsénk. Remélem, a következő bajnokin mellénk áll és tovább át tudunk lépni a saját árnyékunkon. Gyüre Tamás visszatérése mindenesetre ad okot némi bizakodásra a nagy menetelésben lévő Nyírbéltek ellen.

Körmös Miklós, a Nyírbéltek edzője: – Azt gondolom, a Mándok többre képes, amit a jelenlegi helyezése mutat, de mi jó sorozatban vagyunk, amit folytatni szeretnénk. Tudjuk, nem lesz könnyű, de mindent megteszünk, hogy ponttal, pontokkal távozzunk.

Nagyecsed (9.)–Újfehértó (2.)

Kósa József, a Nagyecsed edzője: – Sajnos, a hétvégi pontvesztés után mindenki bosszankodott, de ezen már kár rágódni, hiszen egy bombaformában lévő, nagyon jó játékoskerettel rendelkező Újfehértó érkezik, amely ellen jó eredmény elérésére törekszünk. Ezért szeretnénk a kéziféket behúzni rajtuk, máskülönben könnyen átszáguldhatnak rajtunk, mint egyébként az egész mezőnyön.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Először is az újfehértói egyesület minden vezetője és játékosa nevében őszinte részvétünket fejezzük ki Szabó Józsi bácsi családjának, egyben a szezon hátralévő mérkőzésein minden győzelmet az ő emlékére ajánl a csapat. Nagyecseden még soha nem sikerült három pontot szerezni, mióta edző vagyok a csapatnál. Egyszer minden sorozat megszakad, de hogy az most lesz-e, azt nem tudom. Mindenesetre bízom a fiúkban és abban is, hogy egy kemény, de sportszerű, jó meccset sikerül játszanunk.

Nyíregyháza Spartacus II. (4.)–Nyírbátor (8.)

Tudja Dávid, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Fontos lesz, hogy a hétvégén a helyzeteinket jó százalékban használjuk ki, ugyanis az elmúlt hetekben ezzel akadtak problémáink. Eltiltottjaink, sérültjeink visszatérhetnek, így bízom abban, hogy számunkra kedvező eredményt érünk majd el.

Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Az elmúlt mérkőzésen nem azt kaptam a csapattól, amit látni szerettem volna, de itt van a lehetőség a javításra a bajnokesélyes Szpari ellen.

(A mérkőzést 14 órakor kezdődik Örökösföldön)


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Balkány SE  2–3

Ibrány, 183 néző, v.: Balogh A.

Ibrány: Aranyi T. – Bégányi B., Mező P., Kállai G., Kiss P. (Molnár Z.), Udovik (Pápa Sz.), Nagy E. (Szikszay S.), Buka B., Kecskeméti P., Nagy D., Zubora T. Edző: Kató István.

Balkány: Kanócz B. – Fodor T., (Szalánczi Z.) Selymes T., Tóth E., Haller R. (Újvári G.), Vasas T., Tőkés T., Németi M., Kerecsen J., Mányi B., Pallai B. Edző: Mirgai László.

Gól: Kállai G., Zubora T., illetve Tóth E., Vasas T., Selymes T.

Itt még mindenki bizakodott, a végén a vendégek örülhettek
Fotó: Ifj. Kulcsár Béla

Kató István: – Amíg nem tartjuk be a megbeszélteket és kihagyjuk a lehetőségeket, addig vesztesként fogjuk elhagyni a pályát. Polgármesterünknek, Trencsényi Imrének sok boldog névnapot kívánunk!

Mirgai László: – Lélektanilag jókor rúgtuk a gólokat, igaz, az első félidőben szükség volt Kanócz Béla bravúrjaira, viszont 1-3-nál többször megvolt a lehetőségünk, hogy lezárjuk a meccset. A hajrában kaptunk egy gólt, amikor már nagyon elfáradtunk, ezzel visszahoztuk az ellenfelét a mérkőzésbe, miközben kapust kellett mezőnyjátékosnak beküldeni, ezért is tartom igazából értékesnek ezt a győzelmet.


További eredmények:

Nagyecsed–Újfehértó 0–0

Nagyecsed, 157 néző, v.: Tomori P. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G. (Tóth G.), Zámbó K., Tóth F. (Kóka S.), Nyíregyházi G. (Demeter S.), Pócsi B., Bulyáki A., Kóka R., Urbin P., Erdős M., Rácz Zs. Edző: Kósa József. Újfehértó: Nagy M. – Csáki B., Simonka R., Varga J. (Bodnár Z.), Mezei B., Hudák M., Papp Cs. (Angyal N.), Zámbó D. (Ács Á.), Pallai G., Daróczi P., Somogyi T. (Szilágyi Á.). Edző: Piskóti Zsolt.

Kósa József: – Egy jó csapat ellen nagy küzdelemben csak a gól hiányzott a játékunkból, így reális eredmény született. Úgy gondolom, a szünetben nekem nem kellett annyit beszéltem, mint Zsolti kollégámnak, örülök neki, ismét nem teljesült az álma.

Piskóti Zsolt: – Eljöttünk, letudtuk, szereztünk egy pontot. Nem volt több ebben a meccsben.

Austria Juice.Vásárosnamény–Kállósemjén 0–2 (0–1)

Vásárosnamény, 112 néző, v.: Hegedűs Cs. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Szőcs L., Bátyi L., Szabó R. (Berec G.), Deskó D. (Illés G.), Kopor A., Barta F., Veréczy E. (Nagy Á.), Deák M., Orosz F. Edző: Unchiás Rémusz. Kállósemjén: Jenei N. – Marozsán Zs., Törtei T. (Docsa I.), Hamza T., Szabó I. (Tóth B.), Danó Zs., Vass I., Fodor A., Lakatos B., Gömze A., Pekk T. Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. Gól: Gömze A. 2

Unchiás Rémusz: – Úgy érzem, a játékot tekintve partiban voltunk, az első igazán nagy ziccer előttünk adódott, majd helyzet nélkül kaptunk gólt. Minden mérkőzésnek megvan a maga lélektana, a folytatásban futottunk az eredmény után – mindhiába. Ilyenkor természetesen a szerencse is elpártolt tőlünk, a végén kapufát rúgtunk.

Gáll László egyesületi elnök: – Ezen a mérkőzősen minden úgy történt, ahogy terveztük. Mindenki szigorúan betartotta a taktikai utasításokat, fegyelmezetten játszott, így mindvégig uraltuk a meccset, a helyzeteket és a gólokat tekintve megérdemelten nyertünk. A mai győzelmünket Hamza Tomi kislányának, Millának ajánljuk! További sok sikert a szimpatikus naményi csapatnak!

Mátészalkai MTK–Nagyhalász 4–2 (3–0)

Mátészalka, 108 néző, v.: Kondor M. Mátészalka: Budaházi M. – Lyáh A., Sárosi M., Csáki J. (Szántó Z.), Gergely M. (Paragh M.), Magyari M., Bodó L., Gergely B., Budaházi L. (Szabó D.), Drabik M., Szokolai M. (Farkas Z.). Edző: Kiss Tamás. Nagyhalász: Kőrösi N. – Tóth L., Varga B., Babják Cs., Kölcsi A., Kerekes B., Rőth A., Tóth G., Bajusz M. (Imre Gy.), Korsoveczki A., Oláh L. Edző: Nagy Lajos. Gól: Lyáh A. 2, Babják Cs. (öngól), Szokolai M., illetve Imre Gy., Oláh L.

Kiss Tamás: – Természetesen a célunk a három pont begyűjtése volt, amit teljesítettünk. A második félidei játékunk viszont nem volt az igazi, rengeteg hibát követtünk el, ennek ellenére gratulálok a csapatnak és további sok sikert a Halásznak.

Nagy Lajos: – Hetek óta megnyerjük a mérkőzések második félidejét, valószínű a kiváló edzésmunkának köszönhetően, az első játékrészekkel meg majd kezdünk valamit… Gratulálunk a „parádézó” játékvezetőnek, szeme annyi volt a mai meccsen, mint békán a tallu.

Nyírmeggyes–Kemecse 3–5 (1–4)

Nyírmeggyes, 68 néző, v.: Papp F. Nyírmeggyes: Zán K. (Schupler Sz.) – Sivadó P. (Domokos M.), Nagy Zs., Török G., Éles B., Ács Sz., Batizi-Pócsi N. (Gönczör P.), Preg I., Folytán Z., Máté G. (Hornyák), Molnár T. Edző: Kovács László. Kemecse: Baráth B. – Boda B. (Mészáros G.), Majoros Á., Ádám D., Szaffián Sz., Törő D., Phrakonkham (Bárdos A.), Hokk Á. (Mészáros M.), Balogh G. (Szilágyi D.), Hokk B., Sándor D. Edző: Resán Attila. Gól: Török G. 3 (egyet 11-esből), illetve Ádám D. 3 (egyet 11-esből), Hokk B., Törő D.

Kovács László: – Sok oldalú mérkőzésen vagyunk túl. A mérkőzés első periódusában rengeteg hibával játszottunk, aminek az lett az eredménye, hogy nagy előnyre tett szert a vendégcsapat. A második félidőben mutatott játék miatt dicséret illeti a csapatot. További sok sikert Kemecsének. Gratulálok az ificsapat győzelméhez.

Resán Attila: – Ádám Dénes mesterhármasával három pont.

Mándok–Nyírbéltek 0–1 (0–0)

Mándok, 73 néző, v.: Bíró Cs. Mándok: Lőrincz Zs. – Nardai N. (Cservenyák T.), Köblös B., Jánvári D., Koszta Z., Lusánszki L., Maroda N., Gyüre T., Lakatos B., Molnár Zs., Bugyi B. (Baglyos L.). Edző: Dolhai Máté. Nyírbéltek: Ritli R. – Ricsei F., Bákai B., Boldizsár E., Szabó Á., Szabó S., Orosz E., Fleisz Zs. (Kóka M.), Sárga B., Sárga Zs., Jónucz D. Edző: Körmös Miklós. Gól: Szabó S. (11-esből).

Dolhai Máté: – A támadásainkban nem volt meg a kellő átütőerő és a kellő önbizalom. A mérkőzés talán igazságos döntetlennel végződhetett volna, de egy jogtalanul megítélt büntető eldöntötte a meccset.

Körmös Miklós: – Jó iramú mérkőzésen az első félidő úgy érzem, a hazaiaké volt, a második játékrészre rendeztük sorainkat, és a végén megérdemelten nyertünk, Gratulálok s srácoknak és további sok sikert a Mándoknak!

Csenger–Tarpa 4–4 (0–3)

Csenger, 106 néző, v.: Paráda. Csenger: Korompai M. (Sass I.) – Popovics N. (Jónás G.), Nagy M., Csorvási Á., Barcsay M., Nyéki K., Osváth S., Szedlacsek Á., Gaál K., Lengyel M. (Katona P.), Bence L. Edző: Barcsay István. Tarpa: Zenikov – Zajka, Dolináj P., Bodan (Kucsinszki), Hilka (Pacsej), Romancsuk, Lovincsuk, Herman, Kosztik, Prihoda (Kobály M.), Druzbljak. Edző: Bubis Iván. A hazai csapat nagyot 0-4-ről állt talpra és szerzett pontot. Gól: Barcsay M. 2, Csorvási Á., Nagy M., illetve Zajka, Romancsuk, Kosztik, Kobály M.

Barcsay István: – Az első félidőben is jól játszott a csapat, csak éppen az ellenfél rúgta a gólokat. A szünetben rendeztük a sorokat, mondtam a srácoknak, el kell felejteni, ami eddig történt, folytatásban pedig úgy gondolom, akarásban ellenfelünk fölé kerekedtünk, a látottak alapján rászolgáltunk az egy pontra.

Bubis Iván: – Erre nincsenek szavak, 0-4-ről nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Jobb, ha most nem mondok semmit…

Nyíregyháza Spartacus II.–Nyírbátor 3–2 (3–1)

Örökösföld, 246 néző, v.: Belicza. Nyíregyháza Spartacus II.: Talián L. – Herczku A. (Gönczör R.), Oláh B., Artner D. (Ferencz B., Vámos G.), Kardos K., Hunyadi B., Tagai A., Nagy G., Girdán L. (Tangel L.), Erdei M. (Torkos M.), Szücs D. Edző: Tudja Dávid. Nyírbátor: Kiss B. – Nagy T., Szabó M., Hegedüs T., Lukács T., Seres P. (Séra P.), Varga B., Bakó T., Pálvölgyi B. (Sitku Á.), Danó M. (Magyar G.), Erdei Z. Játékos-edző: Erdei Zoltán. Gól: Oláh B. 2, Artner D., illetve Nagy T., Bakó T.

Tudja Dávid: – Nyertünk!

Erdei Zoltán: – Ismét belealudtunk a mérkőzés első szakaszába, innentől úgy gondolom, partiban tudunk lenni az ellenféllel. Hiányérzetem van, mert ebben a meccsben benne volt a pontszerzés esélye.

 


Tabella:

1. KEMECSE SE 12 9 2 1 35 20 15 29
2. NYÍRBÉLTEK KSE 13 8 1 4 25 22 3 25
3. ÚJFEHÉRTÓ SE 12 7 4 1 27 6 21 25
4. NYÍREGYHÁZA II. 13 7 3 3 25 13 12 24
5. KÁLLÓSEMJÉN SE 12 7 3 2 23 11 12 24
6. MÁTÉSZALKAI MTK 12 7 2 3 21 9 12 23
7. TARPA SC 13 5 4 4 28 18 10 19
8. NYÍRBÁTORI LSE 12 5 3 4 21 23 -2 18
9. NAGYECSED RSE 13 4 6 3 9 12 -3 18
10. CSENGER  FC 13 4 3 6 27 33 -6 15
11. MÁNDOK VSE 12 3 4 5 17 17 0 13
12. VÁSÁROSNAMÉNY 13 4 0 9 25 35 -10 12
13. BALKÁNYI SE 12 3 2 7 18 32 -14 11
14. IBRÁNY SE 13 1 5 7 17 29 -12 8
15. NYÍRMEGGYES SK 12 1 3 8 18 33 -15 6
16. NAGYHALÁSZI SE 13 1 3 9 14 37 -23 6

 

  Fel Következő