3. forduló (2022.08.27-28.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
A mérkőzést a vendégek kupaszereplése miatt október 19-re halasztották. További mérkőzések: Szombat Austria Juice-Vásárosnamény–Nyírmeggyes Unchiás Rémusz, a Vásárosnamény edzője: – Most már el kell kezdeni a pontgyűjtést! Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Besűrűsödött a program, hisz hétköznap kupameccset játszottunk, két nap múlva pedig már ismét bajnoki. A Namény az első két fordulót elbukta, de ez nem téveszt meg minket, hisz tudjuk, az osztály egyik legjobb csapatához látogatunk. Mindent megteszünk a pontszerzés érdekében. Kemecse–Tarpa Resán Attila, a Kemecse elnöke: – Véletlenek nincsenek, ha még is, akkor az csak a véletlen műve lehet. A tarpai fiatalok férfivá értek az elmúlt szezon végére, ezt a szezont lendületesen kezdték – mi is. Будет так, как буде. Oleg Lutko, a Tarpa edzője: – Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, ezt szeretnénk folytatni. Nehéz mérkőzésre számítok, de mindent meg fogunk tenni, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Vasárnap Balkány–Nyíregyháza Spartacus II. Mirgai László, a Balkány edzője: – A Mátészalka elleni mérkőzés utáni nyilatkozatomban elfelejtettem megemlíteni, hogy Paráda spori kiválóan vezetett annak dacára, hogy kikaptunk. Más kérdés, akadtak a meccsnek olyan szakaszai, amelyek nem férnek bele a Szpari II. ellen. Ez is egy találkozó a sok közül, ugyanakkor mindent el fogunk követni, hogy itthon tartsuk a három pontot. Tudja Dávid, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Ezen a héten sem lesz könnyű dolgunk, biztos vagyok benne, hogy egy motivált, jól felkészített csapattal fogunk találkozni. Az első két forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ezen mindenképp változtatni szeretnénk. (A mérkőzést Szakolyban rendezik) Kállósemjén–Csenger Gáll László, a Kállósemjén elnöke: – Két nehéz, de eredményesen sikerült meccsel bemutatkoztunk a megye egyben, úgy érzem, ezek után joggal lehetünk optimisták. Természetesen tiszteljük az ellenfelet, ugyanakkor bízunk abban, hogy itthon tatjuk a három pontot, és közönségünket kellőképpen ki tudjuk szolgálni. Barcsay István, a Csenger edzője: – Jó erőkből álló, hazai pályán különösen veszélyes csapathoz látogatunk, megpróbáljuk a mérkőzésből kihozni a lehető legtöbbet. Nyírbéltek–Nagyecsed Körmös Miklós, a Nyírbéltek edzője: – Nem lesz egyszerű feladat, ez egyértelmű. Tudjuk, az Ecsed sokkal jobb annál, mint az eddigi eredmények mutatják, mindemellett remélem a legutóbbi bajnokiból tanulva fejben és játékban is javuló tendenciát mutatunk, ellenkező esetben ráfázhatunk. Kósa József, a Nagyecsed edzője: – Sajnos, nem úgy sikerült a rajt, ahogy szerettük volna, de mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ezen változtatni tudjunk a nagyon lelkes és nyilván motiváltan játszó bélteki csapat ellen. Nagyhalász–Nyírbátor Nagy Lajos, a Nagyhalász edzője: – A tarpai meccsünk mélyen megérintett, de a jó oldalát nézve még mindig jobb, mintha ezt egy börtöninterjúban nyilatkoznám. Volt mit elemezni, javítani a héten, remélem a Nyírbátor elleni bajnokin ezek a dolgok már látszani fognak, és eredményesen zárjuk a fordulót. Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Szeretném, ha mindenki átérezné, hogy ez a teljesítmény, amit eddig nyújtottunk nem méltó hozzánk. Ennek megfelelő hozzáállást akarok tapasztalni, nem titkolva, hogy a három pont megszerzése érdekében lépünk pályára Halászban
|
Ibrány–Mátészalkai MTK 1–2 (1–1) Ibrány, 112 néző, v.: Papp F. Ibrány: Tóth N. – Bégányi B., Mező P., Molnár Z., Kállai G., Szikszay A., Sustyák D., Nagy D., Kecskeméti P., Horváth N. (Bészély G.), Zubora T. Edző: Kató István. Mátészalka: Szilágyi P. – Hevele M., Lyáh A. (Szabó D.), Farkas Z., Huszti P., Csáki J., Gergely M. (Drabik M.), Magyari M., Gergely B. (Paragh M.), Budaházi L., Fejes J. Edző: Kiss Tamás. Gól: Nagy D., illetve Lyáh A., Drabik M. Kiállítva: Mező P. Tóth Norbert 11-est hárított Kató István: – Büszke vagyok a csapatomra, amely győzelmet érdemelt volna. Sajnos, voltak a pályán olyan személyek, akik ezt nem így gondolták, lekezelő módon belenyúltak a mérkőzésbe, amit a végén még megfejeltek egy jogtalan kiállítással. Hiába dolgozunk szorgalmasan, így nem tudunk ötről a hatra jutni. Kiss Tamás: – Egyelőre sok minden kavarog most bennem… Az biztos, ismét magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, mert megint olyan hibákat követtünk el, amikre előre felhívtam a figyelmet. Az is igaz, ezen a meccsen egyetlen igazi célunk volt, hogy megszerezzük végre első idegenbeli győzelmünket, ami kínkeservesen, de megvalósult. Ezért gratulálok a fiúknak és természetesen további sok sikert az Ibránynak! A mérkőzést 2022.10.19.-én játszották. További eredmények: Austria Juice-Vásárosnamény–Nyírmeggyes 8–3 (5–1) Vásárosnamény, 154 néző, v.: Veres J. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Bátyi L. (Erdei I.), Ujvári P., Berec G. (Deák M.), Szabó R., Illés G., Deskó D. (Újvári A.), Nagy Á., Barta F., Orosz F. Edző: Unchiás Rémusz. Nyírmeggyes: Zán K. – Sivadó P., Nagy Zs., Török G., Ács Sz., Székelyi N. (Domokos M.), Batizi-Pócsi N. (Murányi S.) Preg I., Gönczör P. (Csatári Á., Folytán Z.), Molnár T., Hadadi K. (Máté G.). Edző: Kovács László. A lendületesen játszó hazaiak az első félidőben öt gólt szerezve eldöntötték a mérkőzést. Gól: Deskó D. 5, Ujvári P., Barta F., Szabó R., illetve Batizi-Pócsi N., Sivadó P., Ács Sz. Unchiás Rémusz: – Úgy gondolom, a csapat átérezte a mérkőzés jelentőségét, ennek megfelelően játszott. Gratulálok a csapatnak ehhez teljesítményhez! Kovács László: – Ilyen különbséggel is megérdemelt hazai győzelem született. Kemecse–Tarpa 2–1 (1–1) Kemecse, 201 néző, v.: Kondor M. Kemecse: Baráth B. – Csáki P. (Szűcs F.), Kovács I., Boda B. (Törő D.), Majoros Á., Ádám D. (Bárdos A.), Szilágyi D., Phrakonkham, Hokk Á. (Szaffián Sz.), Balogh G., Sándor D. Edző: Resán Attila. Tarpa: Zenyikov – Kofel, Lovincsuk, Tupik, Hilka, Savkin (Kabály), Bodan, Zajka (Rozman S.), Barta K. (Kosztik), German, Romancsu (Miticska). Edző: Oleg Lutko. A Kemecse értékes győzelmet aratott az eleddig ugyancsak hibátlan Tarpa ellen – így a házigazda három forduló után is makulátlan mérleggel menetel. Gól: Sándor D. (11-esből), Csáki P., illetve Romancsuk. Kiállítva: Kovács I. (91. perc). Resán Attila: – Ahogy mondtam, semmi sem véletlen. Oleg Lutko: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, sajnos nem sikerült. A második félidőben a Kemecse több helyzetet alakított ki és megérdemelten nyerte meg a meccset. Köszönjük a vendéglátást! Játékvezetők–Tarpa 2-1, nem kérünk többet ebből a játékvezetésből! Balkány–Nyíregyháza Spartacus II. 1–4 (1–2) Szakoly, 226 néző, v.: Takács A. Balkány: Szalánczi Z. – Kerencsen J., Fodor T., Haller R., Tóth E., Mercs J. (Ungvári G.), Tőkés T., Németi M., Molnár Sz., Selymes T. (Sebők D.), Mányi B. Edző: Mirgai László. Nyíregyháza Spartacus II: Talián L. – Gönczör R. (Vámos G.), Herczku A., Szücs D., Tagai A., Nagy G., Hunyadi B. (Légrádi M.), Ferencz B., Girdán L. (Kardos K.), Torkos M. (Cseh N.), Oláh B. (Tangel L.). Edző: Tudja Dávid. Gól: Fodor T., illetve Torkos M. 2, Oláh B., Kerecsen J. (öngól). Mirgai László: – A mérkőzés elején egy gyönyörű bombagóllal vezetést szereztünk, majd két iskolás védekezési hibát kihasználva fordított a vendégcsapat. A szünet után ismét jól kezdtük, kapusra vittük rá a labdát, de kettő kettő helyett egy pár perc múlva szerencsétlen öngólt vétettünk. Még voltak bőven lehetőségeink, de a végén egy rossz hazaadásból ismét gólt kaptunk. Nagyon sajnálom csapatomat, mert nem volt ekkora különbség, ebből a meccsből sokkal többet is kihozhattunk volna. Tudja Dávid: – Álmosan kezdtük a mérkőzést, de a kapott gólra jól reagált a csapat és hamar fordítani tudtunk. Ez az eredmény már a 25. percben kialakulhatott volna, sajnos, a helyzeteket kihagytuk, így nehézzé tettük magunknak a meccset. Megvan az első őszi győzelmünk, remélem, ez lendületet ad a csapatnak a folytatáshoz. Kállósemjén–Csenger 5–1 (3–1) Kállósemjén, 367 néző, v.: Rendek. Kállósemjén: Ovszijenko – Docsa I., Marozsán Zs. (Páll J.), Hamza T., Szabó I., Danó Zs. (Lakatos J.), Fodor A., Lakatos B., Gömze A., Lakatos L., Kornutjak. Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. Csenger: Sas I. – Popovics N., Nagy M., Csorvási Á., Jónás G. (Katona P.), Barcsay M., Nyéki K., Osváth S., Peterman P. (Szedlacsek Á.), Mészáros T., Bence L. Edző: Barcsay István. Gól: Gömze A. 3, Hamza T., Docsa I., illetve Barcsay M. Gáll László egyesületi elnök: – Az elejétől a mi akaratunk érvényesült, a kapott a gól ellenére uraltuk a mérkőzést. Újfent bebizonyosodott, mindenkire számíthatunk a keretből, emellett örülök, hogy kiszolgáltuk a szép számú közönséget mind játékkal, mind az eredménnyel. Szeretnék külön gratulálni Gömze Antal a semjéni színekben szerzett első mesterhármasához! További sok sikert a Csengernek! Barcsay István: – Ilyen különbséggel is megérdemelten győzött a hazai csapat. Nyírbéltek–Nagyecsed 4–0 (1–0) Nyírbéltek, 114 néző, v.: Oláh G. Nyírbéltek: Ritli R. – Ricsei F., Bákai B., Boldizsár E. (Hohágyi A.), Szabó Á. (Lukács L.), Szabó S. (Sinka), Orosz E., Fleisz Zs. (Nemes Z.), Sárga Zs., Horváth G. (Jónucz D). Edző: Körmös Miklós. Nagyecsed: Makó R. – Zámbó K., Terdik Zs. (Demeter S.), Tóth F., Urbin P., Pócsi B., Bulyáki K., Erdős M. (Sarkadi G.), Bernáth M., Rácz Zs. (Bulyáki A.), Hadházi S. Edző: Kósa József. Gól: Jónucz D. 2, Szabó S., Bákai B. Körmös Miklós: – Az első félidő az Ecsedé volt, a másodikban érvényesült akaratunk és sikerült megnyerni a mérkőzést. Győzelmünket Kovács Zsolt szponzorunknak a gyönyörű mezért és Fleisz Zsolti születésnapjára ajánljuk! Gratulálok a srácoknak és további sok sikert az Ecsednek! Kósa József: – Az első félidő alapján nem gondoltam, de a második játékrész sima volt. Nagyhalász–Nyírbátor 2–4 (1–2) Nagyhalász, 147 néző, v.: Balogh A. Nagyhalász: Kőrösi N. – Varga B., Mészáros T. (Babják Cs.), Tóth L., Rőth A., Tóth G., Kölcsi A., Korsoveczki A. (Lippai A.), Bajusz M. (Kerekes B.), Borbély M., Oláh L. Edző: Nagy Lajos. Nyírbátor: Borkó J. – Czerula Zs., Nagy T., Pálvölgyi B. (Molnár R.), Bakó S., Nógrádi S., Varga B., Erdei Z., Seres P. (Sére P.), Hegedűs T., Török I. (Lukács B.). Játékos-edző: Erdei Zoltán. Gól: Rőth A., Oláh L., illetve Erdei Z. (11-esből), Hegedűs T., Török I., Bakó K. Nagy Lajos: – Talán majd a piócásember... Erdei Zoltán: – Ezt a mérkőzést saját magunknak tettük nehézzé, de úgy gondolom, amiért ideutaztunk – azt teljesítettük. Mándok–Újfehértó 0–3 (0–2) Gyulaháza, 47 néző, v.: Vitkai E. Mándok: Lőrincz Zs. – Köblös B., Dancs A., Lusánszki L., Gyüre T., Baglyos L., Szlocski M., Jánvári D., Cservenyák T., Bugyi B., Tóth T. (Oláh Sz.). Edző: Dolhai Máté. Újfehértó: Nagy M. – Csáki B., Simonka R., Szilágyi Á. (Papp Cs.), Somogyi T., Varga J. (Bodnár Z.), Hudák M., Zámbó D. (Tábori Á.), Pallai G., Daróczi P., Ács Á. (Angyal N.). Edző: Piskóti Zsolt. Gól: Cservenyák T. (öngól), Somogyi T., Zámbó D. Dolhai Máté: – Sajnos, ki kell mondjuk a világ is ellenünk fordult, a himnuszból mi lettünk a balsors. Gratulálok Újfehértónak és további sok sikert nekik! Piskóti Zsolt: – A mai napon, ahogyan az várható is volt, nagyon tompán és sok hibával játszottunk. Úgy gondolom, így is tíz percet leszámítva, amikor Mándoknak volt két nagy lehetősége, uraltuk a játékot. Számomra mégis a meccs fénypontja az, amikor a játékvezető egy hibás döntés után kifutott a kispadhoz és elismerte, hogy hibázott. Ritkán élek át ilyet le a kalappal! Az Ibrány–Mátészalkai MTK mérkőzést október 19-én, a Mándok–Újfehértó összecsapást november 10-én rendezték.
Tabella:
|