2. forduló (2023.08.19-20.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
További mérkőzések: Szombat Tarpa–Mátészalkai MTK Bubis Iván, a Tarpa edzője: – Sikerült jól indítani a szezont, ráadásul idegenben, most hazai pályán megmutathatjuk, mire vagyunk képesek. Jó iramú mérkőzésre számítok, biztos vagyok benne, sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre, szeretnénk itthon tartani a három pontot. Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Ismét nagyon komoly erőpróba vár ránk, mivel egy rendkívül fiatal, sokat futó, erős ellenfélhez látogatunk. Ráadásul edzőként Tarpán még soha nem sikerült egy csapatommal sem nyerni, bízom benne, hogy ez a sorozat is megszakad, ehhez viszont nagyon komoly produkciót kell „kivinnünk” a pályára. Nagyecsed–Mándok Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: – Vereséggel kezdtük a bajnokságot, így bőven van mit javítani az elkövetkezendő meccseken. Ha a támadójátékunk feljavul, otthon tudjuk tartani a három pontot – maximálisan tisztelve az ellenfelet, amely simán hozta az első fordulót. Kocsis János, a Mándok edzője: – Tiszteljük ellenfelünket, amelynek jó nevű, szép pályafutást felmutató játékosok alkotják a keretét. Ugyanakkor, amit hétről hétre látok csapatomtól, és az elvégzett edzésmunkára alapozva, azt gondolom megfelelő önbizalommal léphetünk pályára, mindenképpen három pontot akarunk szerezni. (A mérkőzést Nyírcsaholyban rendezik) Nagykálló–Kótaj Homann Richárd, a Nagykálló edzője: – Nem sok sikerélményben volt részünk mostanában a Kótaj ellen, hazai pályán szeretnénk megszakítani ezt a negatív szériát és itthon tartani a három pontot. Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – Az előző idényben kétszer játszottunk a Kállóval, mindkétszer mi jöttünk le győztesen a meccs után a pályáról. Ennek alapján úgy gondolom, a hazaiaknak van miért visszavágni itt a megye egyben, de céljaink elérése érdekében, illetve a hétvégi botlást követően igazából a három pont begyűjtése lendítene rajtunk. Kállósemjén–Csenger Ovszijenko Volodimir, a Kállósemjén játékos-edzője: – Keményen készülünk a Csenger ellen. Terveink változatlanok, otthon kell tartanunk a három pontot, emellett játékban, helyzetkihasználásban előre kell lépnünk! Várjuk a semjéni szurkolókat, mert szükségünk van a támogatásukra! Juhász Ferenc, a Csenger edzője: – Jó csapat a Semjén, ezt a felkészülés során játszott edzőmeccseken is bizonyította. Igaz, más célok lebegnek a két csapat szemei előtt és a szombati bajnokinak nem mi vagyunk az esélyesei, de mivel a labda gömbölyű, pattog is, ráadásul a labdarúgásban egy mérkőzésen bármi előfordulhat, akár még a csoda is… Újfehértó–Nyírmeggyes Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Eddig a gyönyörű, új stadionunkban nem sikerült győztesen elhagyni a pályát és így harmadik nekifutásra már bízom benne, hogy megtörik ez a sorozat. Biztos vagyok benne, hogy a csapat is ezen lesz és motiváltan, sikerre éhesen fog pályára lépni. Ismét számítunk szurkolóinkra és igyekszünk is őket kiszolgálni, de arra senki ne számítson, hogy ez egy egyszerű mérkőzés lesz! Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Sajnos a nyitóforduló nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, de ezért csak magunkat okolhatjuk. Hétvégén az egyik bajnokesélyeshez látogatunk, de csapatom nem feltartott kézzel lép majd pályára. Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a jó erőkből álló Újfehértó dolgát. Nyírbéltek–Austria Juice-Vásárosnamény Mirgai László, a Nyírbéltek edzője: – A Naményt sok gyors játékos alkotja, ezért a kontráik nagyon veszélyesek. Erre kell készülnünk, szeretnénk a hazai közönség előtt jól teljesíteni és eredményesek lenni, ehhez a Meggyes elleni meccs első félidejéből le kell vonni a tanulságokat, egyben a szünet után mutatott játékunkat kell hozni. Bardi Gábor, a Vásárosnamény edzője: – Sajnos, több kulcsjátékosunk hiányozni fog a hétvégi mérkőzésről, sőt lehet, hogy Szabó Rolit több héten keresztül nélkülöznünk kell. Ettől függetlenül bízom a csapatomban és szeretnénk jò eredményt elérni. Nyíregyháza Spartacus II–Nyírbátor Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus II: – Próbáltuk a héten kijavítani a nyitányon elkövetett hibákat, szeretnénk a mérkőzés minél nagyobb százalékában ráerőltetni akaratunkat az ellenfélre. És persze, jól, eredményesen megvívni ezt a meccset. Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Az első hazai mérkőzést elrontottuk, így idegenben szükséges domborítani. A mutatott játékért nem tudom elmarasztalni a csapatot, de ennek most eredménnyel kell párosulni, nem lehet más célunk, mint a három pont megszerzése. Kemecse SE–Ibrány SE 5–1 (2–1) Kemecse, 146 néző, v.: Kosztyu J. Kemecse: Baráth B. – Varga K. (Phrakonkham), Gönczör R., Boda B. (Szaffián Sz.), Majoros Á., Ádám D. (Törő D.), Hadházi D., Balogh G., Csáki P., Sógor Cs. (Hokk Á.), Hokk B. Edző: Sánta Tibor. Ibrány: Tóth N. – Bégányi B., Molnár Z., Lukács B., Kállai G. (Oláh P.), Farkas M., Bertók D. (Hornyák M.), Dobos A., Jeddi B., Ács Á. (Bészély G.), Nagy D. Edző: Kató István. Gól: Ádám D. 2, Dobos A. (öngól), Csáki P., Phrakonkham (11-esből), illetve Molnár Z. Kiállítva: Bégányi B. Sánta Tibor: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Játékban sokat léptünk előre a nyitányhoz képest, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, viszont a helyzetkihasználásnak javulni kell, hogy hosszú távon eredményesek tudjunk lenni. Majoros Ádinak nagyon sok boldog születésnapot kívánunk a csapat nevében! Kiss Péter csapatkapitány: – Megérdemelt hazai győzelem, gratulálunk az ifi sikeréhez. További eredmények: Tarpa–Mátészalkai MTK 2–1 (2–0) Tarpa, 112 néző, v.: Fehér Á. Tarpa: Csicskan – Gál R., Havriljuk, Romancsuk, Bodan (Hilka), Kucsunszki (Nemes I.), Herman, Kosztik (Boldizsár M.), Pácsej, Szojma A., Lovincsuk. Edző: Bubis Iván. Mátészalka: Szilágyi P. – Bodó G., Lyáh A. (Szántó Z.), Fenyőfalvi D. (Szőlősi P.), Huszti P. (Tangel L.), Csáki J., Gergely M., Magyari M., Fejes J., Toldi A., Jócsák D. (Papp Cs.). Edző: Kiss Tamás. Gól: Gál R., Kosztik, illetve Toldi A. Kiállítva: Szojma A. (57. perc). Bubis Iván: – Jól kezdtük a mérkőzést, hamar sikerült megszerezni a vezetést, ezután a teljes első félidőt mi uraltuk. A második félidőben több ziccerünk volt, amit, ha sikerült volna kihasználni lezárhattuk volna a mérkőzést, ehelyett buta kiállítást követtünk el, amivel meccsben tartottuk ellenfelünket. A végén izgulni is kellett egy keveset, de összességében azt kell mondjam, mai nap mi voltunk a jobb csapat és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a fiúknak és köszönjük a szurkolók biztatását! Kiss Tamás: – Gratulálunk a Tarpának! Nyírbéltek–Austria Juice-Vásárosnamény 1–2 (1–1) Nyírbéltek, 148 néző, v.: Takács A. Nyírbéltek: Ritli R. – Sidibe, Ramos, Boldizsár E., Sőre P., Vass R. (Tóth L.), Fischer P., Varga M. (Nemes Z.), Hevele M., Mányi B., Csatári E. Megbízott játékos-edző: Ricsei Ferenc. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Tóth F., Czene Z., Berec G. (Újvári P.), Kopor A., Kozma M., Barta F. (Zán B.), Balogh P., Illés G. (Deák M.), Orosz F. Edző: Bardi Gábor. Gól: Sidibe, illetve Barta F. (11-esből), Géczi I. Kiállítva: Tóth F. (50. perc). Tripsánszki János szakmai vezető: – Úgy érzem, időben jött ez a pofon. Gratulálok az ellenfélnek, amelynek további sok sikert! Bardi Gábor: – Először is gratulálok a csapatomnak, nagyot küzdöttek. Nagyon örülök, hogy ennyi naményi szurkoló elkísért minket, a biztatást pedig külön köszönöm, köszönjük. A mérkőzésről annyit, hogy véleményem szerint az első félidőben eldönthettük volna, a másodikban pedig volt egy Géczi Pistánk! További sok sikert kívánok a szimpatikus Nyírbélteknek. Nagyecsed–Mándok 1–3 (1–1) Nyírcsaholy, 128 néző, v.: Hegedűs Cs. Nagyecsed: Szabolcsi M. – Sarkadi G., Zámbó K., Ladányi D., Nyíregyházi G. (Jóni E.), Pócsi B., Kóka R., Marinas, Nagy Z. (Jónás M.), Szabó T., Somlyai G. Edző: Harbula Balázs. Mándok: Lőrincz Zs. – Baksa Z., Köblös B., Jánvári D., Bokor M. (Csercsa G.), Gyüre T., Jene G., Molnár Zs., Matyi Z., Nagy Á. (Szokolai M.), Budaházi L. Megbízott edző: Dancs Attila. Gól: Ladányi D., illetve Nagy Á., Gyüre T., Csercsa G. Harbula Balázs: – Az első félidőben egy nullás vezetésnél ziccert hibáztunk, utána örülhettünk, hogy nem öt vagy hat lett közötte, ami Szabolcsi Máté kapusnak köszönhető. A meccs fordulópontjaiból nem tudtunk jól kijönni, gratulálunk a Mándoknak. Dancs Attila: – A győzelmet, csapatkapitányunk, Jánvári Dánielnek ajánljuk születésnapja alkalmából. Úgy gondolom, ettől szebb ajándék egy játékosnak nem lehet. A nagy hőség ellenére jó iramú meccset játszottunk, amit hamarabb is lezárhattunk volna, de így is sikerült elhozni a három pontot. További sok sikert az Ecsednek! Nagykálló–Kótaj 1–1 (0–1) Nagykálló, 97 néző, v.: Tomori P. Nagykálló: Budaházi M. – Erdei S., Marozsán Zs., Mondok D., Puluczkai P., Homann P. (Nagy Zs.), Marozsán M., Sipos B., Anda Sz. (Lakatos J.), Haller R. (Mészáros N.), Baráz M. (Kovács K.). Edző: Homann Richárd. Kótaj: Reszler T. (Csikós) – Sallai M., Hangácsi T., Nagy D., Illés A., Papp M. (Sárközi D.), Tüzes Zs. (Pataki I.), Dencs Á. (Csörgő K.), Boros I., Szarka J., Molnár M. (Petruska A.). Edző: Seregi Mihály. Gól: Nagy Zs., illetve Hangácsi T. Kiállítva: Hangácsi T. (45. perc). Homann Richárd: – Csak magunkat okolhatjuk, hogy csupán egy pontot szereztünk, gólokkal kellett volna nyerni a mérkőzést. Seregi Mihály: – Két ellentétes félidőt láthatott a közönség. Az elsőben megszereztük a vezetést, és el is dönthettük volna a meccset, a másodikban viszont a Kálló aktívabb volt, többet támadott, hozzáteszem csaknem ötven percet emberhátrányban játszottunk. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak a pontszerzéshez, további sok sikert a Kállónak! Kállósemjén–Csenger 2–0 (2–0) Kállósemjén, 167 néző, v.: Major O. Kállósemjén: Ovszijenko – Törtei T. (Bodnár L.), Hamza T. (Gyulai J.), Szabó I., Danó Zs. (Szabó S.), Fodor A., Lakatos L. (Jónucz D.), Pekk T., Lakatos B., Gömze A., Kormutjak (Ferencz R.). Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. Csenger: Sass I. – Popovics N. (Mészáros T.), Nagy M., Csorvási Á., Jónás G. (Katona P.), Antal R., Peterman P. (Szilágyi P.), Bence L. (Barna I.), Osváth S. (Osztolykán S.), Gaál K., Szedlacsek Á. Edző: Juhász Ferenc. Gól: Hamza T., Danó Zs. Ovszijenko Volodimir: – Az időjárás rányomta bélyegét a játék iramára. Úgy gondolom, szervezett, jó csapatot sikerült legyőzni, a múlt hétvégéhez képest javult a játékunk, a helyzetkihasználáson viszont továbbra is dolgozni kell. További sok sikert a Csengernek és megyünk tovább! Juhász Ferenc: – Úgy gondolom, nem vallottunk szégyent, sőt a második félidőben egyenrangú ellenfelei voltunk a Semjénnek. Sajnos, az első félidőben kapott két buta gól miatt túl nagy hátrányba kerültünk, ezzel együtt gratulálunk a hazaiaknak a győzelemhez, mi pedig megyünk tovább. A csapat gratulál Barcsay Márknak a Socca válogatottba történt meghívásához, és köszöntjük szertárosunkat, Szatmári Attilát, aki immáron harmincadik éve szolgálja hűségesen egyesületünket! Újfehértó–Nyírmeggyes 4–1 (2–1) Újfehértó, 341 néző, v.: Valu T. Újfehértó: Nagy M. – Barta K. (Miterkó B.), Csáki B., Simonka R., Varga J. (Szilágyi Á.), Mezei B., Angyal N., Pallai G., Daróczi P. (Urr D.), Nagy D., Benke N. Edző: Piskóti Zsolt. Nyírmeggyes: Zán K. – Nagy Zs., Török M., Tőkés T., Batizi-Pócsi N. (Farkas Z.), Preg I., Sitku Á., Máté G., Szabó Cs., Gönczör P. (Sivadó P.), Drabik M. Edző: Kovács László. Gól: Benke N. 2, Nagy D., Angyal N., illetve Szabó Cs. Piskóti Zsolt: – Nehezen indult, de ezt tudtam is előre. Fegyelmezett, masszív volt a Nyírmeggyes és tudatosan próbált kontrákat vezetni. A második félidőben megnyugodtunk, türelmesen szépen játszottunk és megérdemelten tartottuk itthon a három pontot! További sok sikert Nyírmeggyesnek! Kovács László: – A vereség ellenére gratulálok a csapat mai teljesítményéhez, a mérkőzés nagy részében fegyelmezetten játszottunk, a gólokat viszont apró hibákból kaptuk – a legrosszabbkor. Gratulálok a Fehértónak és további sok sikert neki! Nyíregyháza Spartacus II–Nyírbátor 1–2 (0–2) Örökösföld, 89 néző, v.: Pethő P. Nyíregyháza Spartacus II: Sarkadi B. – Spisák B., Varga B. (Virányi T.), Bertók M., Czimer-Nyitrai (Szabó L.), Kiss P. (Asztalos B.), Horváth T., Ferenczi B., Konzili M. (Chrien), Forgó T., Kovalecz S. (Juhász Zs.). Edző: Lengyel Roland. Nyírbátor: Kiss B. – Tóth Sz., Szücs D., Kun Á. (Nógrádi S.), Tóth E., Danó M., Bakó T. (Erdei Z.), Varga B., Orosz E., Török I. (Czerula Zs.), Szabó M. Játékos-edző: Erdei Zoltán. Gól: Ferencz B., illetve Szücs D., Kun Á.. Lengyel Roland: – Gyorsan tíz perc alatt kétgólos hátrányba kerültünk, majd mindent megtettünk annak érdekében, hogy jól jöjjünk ki a mérkőzésből. Végig irányítottuk a meccset, szinte egykapuztunk, kapufát lőttünk, ziccert hibáztunk. Nehéz többet tenni a siker érdekében, sajnos, a gól hiányzott. Erdei Zoltán: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan vezetést szereztünk, majd hamar megdupláztuk az előnyt. Az első félidőben úgy gondolom, szervezetten, jól játszottunk, a szünet után kicsit belefáradtunk, a nyíregyházi fiatalok jól bírták a tempót, de kiküzdöttük a nagyon fontos győzelmet. Tabella:
|