8. forduló (2023.09.30-10.01.) | Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |
További mérkőzések: Szombat Mátészalkai MTK (5.)–Csenger (9.) Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Olyan Csengert fogadunk, amely a szezon során már többször bizonyította, hogy bárkinek képes feladni a leckét, amihez adott a játékoskerete. Ezzel együtt természetesen hazai pályán nem lehet más célunk, mint a három pont megszerzése. Juhász Ferenc, a Csenger edzője: – Nem tudom, mire számítsak a csapattól, de jó lenne már egy olyan mérkőzést játszani, amelyen nem ugrik fel az egekig a vérnyomásom. Nyírbátor (7.)–Nyírmeggyes (16.) Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Szeretnénk a jó sorozatunkat minél tovább nyújtani, remélem, minden játékos tudja a dolgát, és ennek megfelelő hozzáállással lép pályára. Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Az elmúlt héten mutatott hozzáállásra és küzdeni tudásra azt gondolom, lehet alapozni. Remélhetőleg most már a szerencse is mellénk áll és végre ponttal tudjuk zárni a hetet. Nagyecsed (11.)–Nyírbéltek (13.) Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: – A szerdai ellentétes félidő után nehéz jósolgatni, mi várható a hétvégén. Egy biztos, hamar meg fogok őszülni. Nyilván az edzőváltás a vendégcsapatot fel fogja dobni, minket meg reméljük a pacalos velő a meccs végén. Csillag László, a Nyírbéltek edzője: – Láttam az Ecsed legutóbbi meccsét, ráadásul jó néhány játékosát ismerem, tapasztalt, erős kerettel rendelkezik. Nem egyszerű a helyzetünk, lesznek hiányzóink, egyelőre ismerkedem a csapattal, ettől függetlenül szeretnénk kedvező eredményt elérni. (A mérkőzést Nyírcsaholyban rendezik) Kemecse (4.)–Kállósemjén (1.) Sánta Tibor, a Kemecse edzője: – A csapatom elképesztő dolgokra képes, amennyiben mindez megfelelő bátorsággal és koncentrációval párosul, meg fogjuk nyerni a mérkőzést. Bármelyikből egy kicsi is hiányzik, ellenfelünk ki fogja használni, mert nem véletlenül a bajnokság legkiegyensúlyozottabb csapata! Ovszijenko Volodimir, a Kállósemjén játékos-edzője: – Nagyon szimpatikus futballt játszó csapathoz látogatunk, nagyon komolyan készülünk, és mint máskor is, számunkra csak egy eredmény az elfogadható, ennek érdekében mindent megteszünk. Vasárnap Kótaj (15.)–Nyíregyháza Spartacus II (12.) Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – A múlt heti teljesítmény bizakodásra ad okot, hogy hazai pályán, egy nagyon jó mérkőzésen itthon tartsuk a három pontot. Ennek érdekében fegyelmezetten, taktikusan, az ellenfelet tisztelve kell futballoznunk. Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus II edzője: – Az elmúlt hetekben több, mint biztató volt a játék, ami eddig nem párosult eredménnyel. Azon dolgozunk hétről hétre, hogy ebben a tekintetben is előrelépjünk. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a Kótaj elleni meccsből. Tarpa (3.)–Austria Juice-Vásárosnamény (8.) Bubis Iván, a Tarpa edzője: – Hazai pályán szeretnénk irányítani a mérkőzést, fontos lesz hogy a párharcokat milyen arányban tudjuk megnyerni. Kemény meccsre számítunk, amelyen kellő önbizalommal és koncentráltsággal itthon tarthatjuk a három pontot. Bardi Gábor, az Austria Juice-Vásárosnamény edzője: – A beregi rangadón szeretnénk „visszahozni” azokat a pontokat, amiket az elmúlt hetekben elszórtunk. A csapat mindent meg fog tenni, hogy eredményesen végződjön a vasárnapi mérkőzés. Nagykálló (10.)–Újfehértó (6.) Homann Richárd, a Nagykálló edzője: – Továbbra is hadilábon állunk a gólszerzéssel, de itt az újabb lehetőség, hogy ezen javítsunk. Magáról a meccsről annyit, a nagyon jó Újfehértó ellen is szeretnénk „pontosak” maradni. Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Játékosként nagyon szép időszakot töltöttem el Nagykállóban és sok jó embert ismertem ott meg. Az eddigi eredmények alapján látszik, hogy stabil, szervezett csapat és hetek óta nem kaptak gólt. Mi az első idegenbeli győzelmünkre hajtunk, ennek érdekében mindent el kell követnünk, bármennyire is nehéz lesz a feladat. Büszkék vagyunk és egyben gratulálunk Urr Danika U17-es futsal válogatottságához! Mándok VSE–Ibrány SE 2–1 (2–1) Mándok, 143 néző, v.: Fehér Á. Mándok: Lőrincz Zs. – Baksa Z., Köblös B., Bokor M. (Juhász D.), Gyüre T., Baglyos L. (Csercsa G.), Jene G. (Cservenyák T.), Molnár Zs., Matyi Z., Jánvári D., Budaházi L. Edző: Kocsis János. Ibrány: Tóth N. – Bégányi B., Bökönyi L., Molnár Z., Kállai G., Ács Á. (Barzó G.), Bertók D. (Bészély G.), Dobos A., Csatári E., Szabó M., Nagy D. Játékos-edző: Kiss Péter, Tóth Norbert. Gól: Bökönyi L. (öngól), Matyi Z., illetve Kállai G. Kocsis János: – Igazi csapatként küzdöttük végig a mérkőzést, és ha nehezen is, de megérdemelten szereztük meg a három pontot. Kiss Péter: – Büszkék vagyunk a csapatra, óriásit küzdöttünk a bajnokság egyik meghatározó csapata ellen. El kell hinnünk, hogy jobb csapat vagyunk, mint amit a tabella mutat és akkor eredményesek lehetünk. Úgy gondoljuk, rászolgáltunk volna egy pontra. Dolgozunk tovább! Köszönjük a mándoki csapat vendéglátását!
További eredmények: Mátészalkai MTK–Csenger 5–0 (4–0) Mátészalka, 169 néző, v.: Kosztyu J. Mátészalka: Szilágyi P. – Hudák M., Magyari M. (Fejes J.), Bodó G., Csáki J., Fenyőfalvi D., Huszti P., Bodó L., Papp Cs. (Szántó Z.), Toldi A. (Tangel L.), Lyáh A. (Gergely M.). Edző: Kiss Tamás. Csenger: Sass I. – Osváth S., Mészáros T. (Péter Gy.), Antal R., Nagy M., Csorvási Á., Jónás G., Peterman P., Osztolykán S. (Szedlacsek Á.), Bence L. (Gaál K.), Barcsay M. (Barna I.). Edző: Juhász Ferenc. Gól: Lyáh A., Papp Cs., Toldi A., Hudák M., Tangel L. Kiss Tamás: – Az első félidőben az érdemi részét lezártuk a mérkőzésnek, a második játékrésszel kapcsolatban van egy kis hiányérzetem, mert időnként rossz felfogásban futballoztunk, emellett rengeteg lehetőséget puskáztunk el. Juhász Ferenc: – Az eredmény híven tükrözi az egész heti hozzáállást, még jó, hogy nem szaladtunk bele jobban a késbe. Gratulálok a Szalkának, további sok sikert neki! Nyírbátor–Nyírmeggyes 4–2 (2–2) Nyírbátor, 137 néző, v.: Takács A. Nyírbátor: Jóbi V. – Tóth Sz., Szücs D., Szabó M., Danó M. (Terdik Zs.), Bakó T. (Pálvölgyi B.), Tóth E., Varga B., Kun Á., Török I. (Bakosi M.). Játékos-edző: Erdei Zoltán. Nyírmeggyes: Zán K. – Szondi R. (Drabik M.), Nagy Zs., Sitku Á., Csatári Á. (Gönczör P.), Máté G. (Preg I.), Szabó Cs., Ács Sz., Török G., Batizi-Pócsi N. (Tőkés T.), Török M. (Farkas Z.). Edző: Kovács László. Gól: Tóth Sz. 2, Orosz E., Terdik Zs., illetve Török G., Ács Sz. Erdei Zoltán: – Tudtam, hogy nehéz meccs lesz. Meg kellett szenvednünk azért, hogy feltörjük az ellenfél védelmét, sok helyzetet hagytunk ki az elején, de a csapat tagjainak helyén volt a szíve, és tudták, hogy valamiképpen be kell húznunk ezt a meccset. Magunknak tettük nehézzé, mert figyelmetlenség miatt kaptunk két gólt, de azt gondolom, végig dominálva megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Kovács László: – Fordulatos mérkőzésen ismét vereséget szenvedtünk. További sok sikert a Nyírbátornak! Nagyecsed–Nyírbéltek 4–0 (3–0) Nyírcsaholy, 97 néző, v.: Major O. Nagyecsed: Szabolcsi M. (Sarkadi Zs.) – Sarkadi G. (Jónás M.), Zámbó K., Marinas, Ladányi D. (Jóni E.), Pócsi B., Kóka K., Nagy N., Erdős M., Szabó T. (Nyíregyházi G.), Somlyai G. Edző: Harbula Balázs. Nyírbéltek: Ritli R. – Ricsei F., Tóth L., Ramos, Boldizsár E. (Kevert K.), Sőre P., Vass R., Lisoba (Sebók M.), Varga M., Mányi B. (Boldizsár G.), Sidibe. Edző: Csillag László. Gól: Szabó T., 2, Nagy N., Marinas (11-esből) Harbula Balázs: – Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, a másodikat is sikerült megnyerni, így elégedettek lehetünk a mai teljesítménnyel. Győzelmünket Fodor András elnök úr, Tengyel Zoltán és Somlyai Gábor születésnapjára ajánljuk! Csillag László: – Sajnos, a sérülések miatt hamar átszervezni kényszerültünk a csapatot, a hazaiakkal pedig csak egy ideig tudtuk tartani lépést, akik teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Sok sikert kívánok nekik! Kemecse–Kállósemjén 0–1 (0–1) Kemecse, 197 néző, v.: Vitkai E. Kemecse: Baráth B. – Sándor D. (Szaffián Sz.), Gönczör R., Majoros Á., Ádám D. (Csáki T.), Hadházi D., Hokk Á. (Szűcs F.), Balogh G., Sógor Cs., Hokk B. (Törő D.), Phrakonkham (Varga K.). Edző: Sánta Tibor. Kállósemjén: Ovszijenko – Hamza T. (Gyulai J.), Szabó I. (Pallai B.), Danó Zs., Fodor A., Lakatos L., Pekk T., Lakatos B., Szabó S. (Bodnár L.), Kornutjak, Hegedűs T. Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. Gól: Hamza T. Sánta Tibor: – Ilyen magas szintű játékot ebben az osztályban talán csak az én csapatom tud „kivinni” a pályára, ezért óriási gratuláció jár, viszont ennyi helyzetet is csak mi tudunk kihagyni. Gratulálok a Kállósemjénnek, egyetlen helyzetét gólra váltotta, sok sikert kívánok neki a továbbiakban! Ovszijenko Volodimir: – Amiért jöttünk, teljesítettük, megyünk tovább. További sok sikert a Kemecsének! Kótaj–Nyíregyháza Spartacus II 0–2 (0–2) Kótaj, 77 néző, v.: Pethő P. Kótaj: Csikós Zs. – Sallai M., Nagy D., Papp M. (Sárközi D.), Tüzes Zs. (Bakó Z.), Dencs Á. (Kató T.), Boros I. (Illés A.), Nardai N., Csörgő K., Szarka J., Molnár M. (Petruska A.) Edző: Seregi Mihály. Nyíregyháza Spartacus II: Bese B. – Márton D. (Asztalos B.), Bertók M., Paku R. (Kovalecz S.), Kiss P. (Kárpátfalvi D.), Chrien B., Spisák B., Horváth T., Szabó L. (Virányi T.), Konzili M. (Czimmer Á.), Forgó T. Edző: Lengyel Roland. Gól: Márton D., Szabó L. Seregi Mihály: – Az első félidőben eldőlt mérkőzés, amelybe a szünet után sem tudtunk visszajönni, a Szpari II megérdemelten nyert és további sok sikert neki! Lengyel Roland: – A játék képe alapján azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. A második félidőben akár nagyobb különbségű is lehetett volna győzelmünk, bár hozzá kell tenni, akadt egy-két szituáció, amikor a Kótaj visszajöhetett volna a meccsbe. Gratulálok a csapatnak, további sok sikert a Kótajnak! Sok sikert kívánok a sérülésből felépült Paku Rolandnak! Tarpa–Austria Juice-Vásárosnamény 2–0 (0–0) Tarpa, 347 néző, v.: Hegedűs Cs. Tarpa: Csicskan – Kosztik (Nemes I.), Herman (Prihoda), Bodan, Havrriljuk, Arsen, Sztankov (Hilka), Kucsinszki, Gál R., Palcsej, Lovincsuk. Edző: Bubis Iván. Austria Juice-Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Tóth F., Berec G. (Illés G.), Zán B. (Kozma M.), Deskó D., Kopor A. (Nagy Á.), Barta F. (Ujvári P.), Deák M., Balogh P., Orosz F. Edző: Bardi Gábor. A második félidő derekán egy percen belül két gólt szerezve döntötte el a beregi rangadót a tarpai csapat. Gól: Kucsinszki, Kosztik Bubis Iván: – Az első félidőben lassú volt a játék, de így is volt két-három nagy helyzetünk, amit a vendégek kapusa bravúrral hárított. A másodikban sikerült rátenni egy lapáttal és jöttek a gólok is. Végig fegyelmezetten, jól játszottunk. Rangadóhoz illő mérkőzés volt, amelyet megérdemelten nyertünk meg. Gratulálok a fiúknak, köszönjük a szurkolóknak a biztatást. Bardi Gábor: – Egy perc alatt elbuktuk a mérkőzést, pedig a csapat sokat tett, hogy pontot szerezzen. Sajnos, egy rövidzárlat miatt ez nem sikerült. Nagykálló–Újfehértó 1–3 (0–1) Nagykálló, 272 néző, v.: Tóth L. Nagykálló: Budaházi M. – Erdei S., Marozsán Zs., Mondok D., Marozsán M. (Haller R.), Sipos B., Marinka Baráz M., anda Sz. (Lakatos J.), Marinka Á., Mészáros N., Nagy Zs. (Homann P.). Edző: Homann Richárd. Újfehértó: Nagy M. – Csáki B., Simonka R., Mezei B., Angyal N. (Varga J.), Kis G. (Miterkó B.), Zámbó D., Pallai G., Daróczi P., Nagy D. (Barta K.), Benke N. Edző: Piskóti Zsolt. A nagykállói csapat négy bajnoki után kapott gólt, a betonvédelmet az első félidőben sikerült feltörni az Újfehértónak. Gól: Marozsán M., illetve Nagy D. 2, Varga J. Homann Richárd: – A végére az Újfehértó felőrölt minket, gratulálok neki! Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, most sem teszem… Piskóti Zsolt: – A mai mérkőzésen a csapat maximálisan megvalósította azt, amit megbeszéltünk és nagyot küzdve sikerült elhozni a három pontot – nem érdemtelenül. Azt el kell ismerni, hogy a mérkőzés fordulópontjaiból mi jöttünk ki jól és azt is, hogy itt nagyon nehéz lesz nyerni, mert a hazai csapat igazolta jó hírét: masszív és szervezett volt. Köszönjük a korrekt játékvezetést!
Tabella:
|