2. forduló (2021.08.21-22.)

| Forduló-hangoló | Tudósítások, eredmények |

Forduló-hangoló

 

Ibrány SE

Csenger FC

2021.08.22. 17:00

Nyír-Wetland megyei I. osztály
 

Kiss Tamás, az Ibrány edzője: Tényleg nem ilyen kezdésről álmodtunk, ráadásul hétvégén olyan csapatot fogadunk, amely véleményem szerint a nyári átigazolási időszakban az egyik legjobban erősített és információnk szerint komoly célokkal vágott neki a szezonnak. Természetesen hazai pályán szeretnénk eredményesen bemutatkozni, tudom, a játékosok mire képesek és milyen erőt képviselünk, de ennek bizonyítására maximális teljesítményre lesz szükség.

 

Barcsay István, a Csenger edzője: – Jó csapattal játszunk, ez egyértelmű, az Ibrány nyitómeccse nem téveszt meg minket, körültekintően felkészülünk erre a feladatra is. Annál is inkább, mert a két csapat rendszerint kiélezett mérkőzéseket vív egymással, ugyanakkor remélem, pontot, pontokat sikerül szerezni.

 


További mérkőzések:

Szombat

Tarpa–Gyulaháza

Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Szeretnénk javítani a nyitófordulóban elkövetett bakinkat, tudjuk, hogy a Gyulaháza is hasonlóképpen kezdett, ezért nagyon nagy értéke lesz a három pontnak.

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Mit lehet erre mondani? Elég komoly zakóval kezdtünk hazai pályán, ahhoz, hogy a folytatásban eredményesebbek legyünk, rengeteg dolgon szükséges változtatni. Ha ez sikerül, akkor a közeljövőben lehetne esélyünk a mérkőzések megnyerésére.

Mátészalkai MTK–Nyíregyháza Spartacus II.

Virágh István, a Mátészalka edzője: – Erős kötödésem volt és van és a Szparihoz, és ezzel így van jó néhány játékosom is, akik ott nevelkedtek, remélem, ez jó értelemben vett plusz motivációt jelent nekünk. Tudom, feltörekvő fiatalokból álló csapat érkezik hozzánk, amellyel egy jó meccset fogunk játszani. Sajnálom, hogy Neumann Gábor már nem lehet ott a mérkőzésen!

Huszák Géza, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Bízom abban, hogy fiataljainknak nem lesz hullámzó a teljesítménye, mindemellett kellő önbizalmat adhat az Ecsed ellen aratott győzelem. Ha a nyitányunk nyújtott játékot meg tudjuk közelíteni, megszerezhetjük a három pontot.

Nagyecsed–Nyírbátor

Homann Richárd, a Nagyecsed edzője: – Idegenbeli vereség után más opciónk nem lehet hazai pályán, mint a három pont begyűjtése.

Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Nagyon jó csapathoz látogatunk, úgy gondolom, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nem adjuk olcsón a bőrünket.

Nyírgyulaj–Újfehértó

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Nem így képzeltük el a rajtot, de már is itt a lehetőség a javításra, igaz, mivel egy bajnokesélyes csapattal játszunk, nem könnyű a feladat.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Az első fordulóban az eredménnyel elégedettek lehettünk, viszont a mutatott játékkal és néhány egyéni teljesítménnyel akadtak gondok. Nehéz mérkőzésre számítok, továbbra is nagyon jó játékosok alkotják Nyírgyulajt, ahol csak úgy lesz esélyünk a pontszerzésre, ha mindenki tudásának megfelelően játszik és csapatszinten is magasabb fokozatba kapcsolunk.

Nyírmeggyes–Balkány

Gózner Károly, a Nyírmeggyes edzője: – A Balkány bravúros győzelemmel kezdte a bajnokságot, nekünk viszont nem sikerült pontot szerezni. Nem szeretnénk beragadni a szezon elején, ennek érdekében mindent el fogunk követni, hogy itthon tartsuk a három pontot

Mirgai László, a Balkány edzője: – Jó volt látni a szurkolókat, hogy hosszú idő után ismét vastapssal jutalmazták a fiúk teljesítményét a nyitómeccs után. Azt garantálom, hogy ez csapat már nyomaiban sem hasonlít arra a keretre, amelyet az elmúlt szezon közben vettem át, hiszen most én alakíthattam ki az összetételt és tervezhettem meg a felkészülést. Abban biztos vagyok, sok örömet fognak még szerezni nekünk a srácok, az Ibrány elleni győzelemnek pedig akkor lesz igazán értéke, ha ezúttal is sikerülne jó eredményt elérni. Ehhez ugyanolyan fegyelmezett, taktikus játékra szükséges, mint legutóbb, a helyzetkihasználáson viszont javítani kell!

Vasárnap

Mándok–Kemecse

Lakatos István, a Mándok játékos-edzője: – A sikeres rajt után bízom a hasonló folytatásban.

Hokk Béla, a Kemecse edzője: – Nagyon jó csapathoz látogatunk, megpróbáljuk javítani a nyitányon elkövetett hibákat és remélem, ez kedvező eredményhez vezet.

Nagyhalász–Austria-Juice-Vásárosnamény

Borza László, a Nagyhalász edzője: – Fiatal csapatomnak minden meccsen maximálisan oda kell tenni magát, hogy eredményesek tudjunk lenni. Ezt várom el ezen a mérkőzésen is, egyben remélem, tanultunk a múlt héten elkövetett hibákból.

Harbula Balázs, a Vásárosnamény edzője: – Vasárnapi ellenfelünk kerete teljesen kicserélődött, így nem tudjuk, mire számíthatunk. Szeretnénk jól folytatni a bajnokságot, meglátjuk mire lesz elég a mutatott játékunk.

 


Tudósítások, eredmények

Ibrány SE–Csenger FC 4–4 (2–2)

Ibrány, 400 néző, v.: Papp I.

Ibrány: Tóth N. – Makai I., Szőlősi P. (Lyáh A.), Nagy D., Lakatos B., Csáki J., Somogyi T. (Mészáros M.), Gergely B., Kovács G. (Pápa Sz.), Jeddi B., Haburcsák K. Edző: Kiss Tamás.

Csenger: Makay Z. – Lakatos T., Nagy M. (Popovics N.), Csorvási Á., Barcsay M., Antal R., Stef, Ohár R., Balogh Á. (Lengyel M.), Osváth S., Fejes J. (Péter Gy.). Edző: Barcsay István.

Szép számú közönség előtt fordulatos mérkőzést vívott a két csapat: előbb az Ibrány (10), majd már a Csenger vezetett (12), majd még a szünet előtt egyenlített a hazai csapat, amely a második félidőben kétgólos előnyt szerzett. A meccs hajrájában jött az újabb csavar, a vendégek előbb szépítettek, majd az utolsó pillanatban pontot mentettek.

Gól: Nagy D. 2, Csáki J., Makai I., illetve Osváth S. (11-esből), Ohár R., Popovics N., Lengyel M.


Nyerhető meccset adtunk döntetlenre
Fotó: Ifj. Kulcsár Béla

Kiss Tamás: – Egy agyonnyert mérkőzést adtunk a döntetlenre. Ehhez hozzátartozik, hogy a cseréink nagyon rosszul szálltak be, ettől függetlenül dicséret illeti a fiúkat, mert nagyon jó színvonalú mérkőzést vívtunk. Ugyanakkor megint nem értünk vele semmit, a végén csak a szimpatikus „vesztes” szerepét játszhatjuk el, mert ezt a találkozót meg kellett volna nyerni.

Barcsay István: – Ebben a katlanban nagyon nehéz lesz bármely csapatnak győzni, nekünk sikerült egy pontot szerezni. Sajnos, rossz felfogásban játszottunk, de nagyon örülünk ennek az eredménynek.

 


További eredmények

Tarpa–Gyulaháza 2–4 (0–2)

Tarpa, 80 néző, v.: Goneth B. Tarpa: Sas I. – Srjuba (Rácz I.), Dolináj P., Tüzes Zs. (Komári Gy.), Rozman S. (Moticska), Barta K., Morilyák, Djacsenko, Mocsán P., Babinec R. (Losonczi B.), Gál R. Edző: Varga Gyula. Gyulaháza: Kőrösi N. – Varga L. (Tintér I.), Köblös B., Csercsa G. (Kozma Zs.), Kozma M., Csépke M. (Varga D.), Kozma J., Koszta Z., Dolhai D. (Németh T.), Galambos B., Illés A. Edző: Bardi Gábor. Gól: Djacsenko, Komári Gy., illetve Varga L., Varga D., Csépke M., Koszta Z. (11-esből).

Varga Gyula: – Sajnos, nem ilyen játékra számítottunk, véleményem szerint tudásunk alatt teljesítettünk. Van mit átbeszélni a játékosokkal, de biztos vagyok abban, a sok fiatal fel fog nőni a feladathoz! Sok sikert kívánunk a Gyulaházának!

Bardi Gábor: – Ezen a meccsen fegyelmezetten, taktikusan játszva megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, és sok sikert kívánok a Tarpának!

Mátészalkai MTK–Nyíregyháza Spartacus II. 2–3 (1–0)

Mátészalka, 200 néző, v.: Sándor Cs. Mátészalka: Szilágyi P. – Szántó Z., Ötvös Sz. (Szabó B.), Farkas Z. (Szigeti R.), Huszti P., Makó P., Gergely M., Magyari M., Bodó L., Mos (Varga N.), Sárosi M. Edző: Virágh István. Nyíregyháza Spartacus II.: Talján L. – Szűcs D., Rácin, Herczku A., Sztankó D. (Kecskeméti P.), Pataki B., Tangel L. (Torkos M.), Hunyadi B., Magyar G. (Tagai), Nagy G. (Gönczör), Erdei M. Edző: Huszák Géza. Fordulatos mérkőzésen a 92. percben szerzett góllal nyertek a vendégek. Gól: Gergely M., Magyari M. (11-esből), illetve Torkos M., Erdei M., Rácin R.

Virágh István: – Az utolsó pillanatokban egy véleményes szituáció után kaptuk a gólt, de két olyan lehetőségünk is volt a mérkőzésen, amiből gólt kellett volna szereznünk. Gratulálunk a Szparinak és gratulálok Szigeti Róbert bemutatkozásához!

Huszák Géza: – Az egész csapat rossz napot fogott ki, ettől függetlenül sokat tettünk azért, hogy az utolsó pillanatban meg tudjuk nyerni a mérkőzést.

Nagyecsed–Nyírbátor 1–2 (0–0)

Nagyecsed, 220 néző, v.: Kosztyu J. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G. (Mezei B.), Zámbó K., Gömze A., Pócsi B., Bulyáki K., Kóka R., Erdős M., Bernáth M., Angyal N. (Szabó T.), Somlyai G. (Nyíri Gy.). Edző: Homann Richárd. Nyírbátor: Borkó J. (Czerula Zs.) – Kelecsényi G., Szabó M. (Nagy T.), Sőre P., Danó M., Bakó T. (Erdei Z.), Selymes T. (Molnár R.), Varga B., Nemes Z. (Nyeste Cs.), Hegedűs T., Lukács T. Játékos-edző: Erdei Zoltán. Az első félidő hajrájában megsérült Borkó József, a Nyírbátor hálóőre, vészkapusként a hátvéd, Hegedűs Tibor védett a folytatásban, csapata pedig bravúros győzelmet aratott. Gól: Gömze A., illetve Nemes Z., Erdei Z.

Homann Richárd: – Amíg ilyen óriási egyéni hibákat vétünk, miközben egy vészkapussal játszó csapat ellen kétszer tudunk kapura rúgni, addig megérdemeljük sorsunkat. Gratulálok a Bátornak!

Erdei Zoltán: – Nagyon jó csapattal játszottunk, de minden erőnket összeszedve színvonalas mérkőzést tudtunk vívni. Azt gondolom, a végét kicsivel jobban bírtuk és ez döntőnek bizonyult. Köszönjük és egyben gratulálunk Hegedűs Tibor kiváló kapusteljesítményéhez! Mielőbbi gyógyulást kívánunk Borkó Józsinak!

Nyírgyulaj–Újfehértó 2–0 (0–0)

Nyírgyulaj, 100 néző, v.: Belicza. Nyírgyulaj: Oláh D. – Kiss L., Bégányi B., Buka B., Ács Á. (Orosz D.), Kállai G. (Fekete M.), Patakai Á. (Szabó Á.), Phrakonkham, Vass I., Bagi Á., Terdik Zs. (Sárga Zs.). Edző: Lukács Tibor. Újfehértó: Dukát P. – Dénes K., Csáki B., Seres K., Kántor T., Veres D. (Torma T.), Hudák M. (Tábori), Zámbó D., Pallai G., Daróczi P. (Csizmarik Á.), Pallai B. (Tóth Sz.). Edző: Piskóti Zsolt. A lelkes és szívós hazai csapat értékes három pontot szerzett. Gól: Ács Á., Orosz D. Ifi: 5-0.

Lukács Tibor: – Hatalmas szívvel küzdve teljesen megérdemelten nyertünk, gratulálok a csapatnak!

Piskóti Zsolt: – Mérhetetlenül csalódott vagyok és ez most egy nagy pofon. Nem az eredmény, mert ki lehet kapni, ez mindig benne van egy jó ellenféllel szemben, de az, hogy akaratban és lelkesedésben, így felülmúljanak minket ez már sok! Nyílván ez az én felelősségem és nincs erre mentség, akárki legyen a hiányzónk. Megyünk tovább jövő héten javítanunk kell és úgy játszani végre, hogy mindenki maximumot nyújt.

Nyírmeggyes–Balkány 2–7 (1–2)

Nyírmeggyes, 80 néző, v.: Varga F. Nyírmeggyes: Schupler Sz. – Szántó I., Nagy Zs., Balogh S., Nógrádi S., Batizi-Pócsi N. (Székelyi N.), Preg I. (Savrnoh), Gózner K. (Szép Á.), Szondi R. (Hadadi K.), Folytán Z., Drabik M. Játékos-edző: Gózner Károly. Balkány: Hegyes B. – Sallai M., Furó Zs., Vasas T., Tőkés T. (Szabó R.), Németi M., Kerecsen J., Bartha Z., Lakatos P. (Kovács E.), Tóth D. (Lakatos J.), Kanál R. (Csatári Á.). Megbízott játékos-edző: Sallai Márk. Az első félidő hajrájában történt kiállítás sem törte meg a hazai csapatot, amely 1-3-s állás után felzárkózott, a hajrában viszont a Balkány újabb gólokkal bebiztosította győzelmét. Gól: Preg I., Gózner K., illetve Kovács E. 2, Vasas T. 2, Kanál R. 2., Tóth D., Kiállítva: Nógrádi S. (45. perc)

Gózner Károly: – A kiállítás nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Hetven percig volt esélyünk, a végén pedig nagyon kitámadtunk, ezt a Balkány könyörtelenül kihasználta.

Obsitos Norbert egyesületi elnök: – Gratulálok a fiúknak, hogy a távollévő edzőnk utasításait maradéktalanul betartották és szép győzelmet arattak. A cseréknek külön gratuláció, mert minden a kispadról beszálló ember hozzátette a magáét. További sok sikert kívánunk a Meggyesnek és köszönjük a vendéglátást.

 Vasárnap

Mándok–Kemecse 5–2 (3–0)

Mándok, 120 néző, v.: Gergely S. Mándok: Lőrincz Zs. – Maroda N. (Haller R.), Lakatos I., Ari A., Törtei T., Kovács R., Gyüre T., Baglyos L., Nardai N. (Lusánszki L.), Molnár Zs. (Bökönyi L.), Jánvári D. (Bugyi B.). Játékos-edző: Lakatos István. Kemecse: Baráth B. – Szilágyi D. (Jeszenszki Á.), Hokk Á. (Varga B.), Hadházi D., Kovács I., Majoros Á., Mészáros M. (Szaffián Sz.), Soós T. (Ádám D.), Madzin I., Ács Sz., Hokk B. Megbízott edző: Resán Attila. A hazaiak már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. Gól: Gyüre T. 3, Törtei T. (11-esből), Jánvári D., illetve Madzin I., Ádám D.

Lakatos István: – Helyenként jó játékkal megérdemelten tartottuk itthon a három pontot, amiért gratulálok a csapatnak.

Resán Attila: – A gólpassz már jól megy, két hét pihenő alatt talán megtanulunk meccset is nyerni.

Nagyhalász–Austria Juice-Vásárosnamény 1–3 (1–2)

Nagyhalász, 180 néző, v.: Lipcsei M. Nagyhalász: Bodnár M. (Tóth B.)  – Szűcs Z., Tóth L., Kormány Sz. (Tóth M.), Kató I. (Babják Cs.), Varga B., Bognár A., Huncsik Á., Károlyi R., Listván D. (Mészáros T.), Molnár Z. Edző: Borza László. Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Rakóczi Zs. (Zán B.), Illés P., Trombola V. (Horváth N.), Szabó R. (Berec G.), Illés G. (Szabó G.), Misák S., Csordás G., Barta F., Orosz F. Edző: Harbula Balázs. Gól: Molnár Z., illetve Misák S. 2., Barta F.

Borza László: – Gratulálok a Naménynak!

Harbula Balázs: – A győzelem ellenére a játékkal nem vagyok elégedett, nem lehet félvállról venni egy meccset sem! A második félidőben sikerült eldönteni a mérkőzést, és ha nem is szép játékkal, de legalább nyertünk. A csapat nevében nagyon sok boldogságot kívánunk az ifjú házas Bátyi Lászlónak, a győzelmet neki ajánljuk!



Tabella:

1. BALKÁNYI SE 2 2 0 0 9 2 7 6
2. MÁNDOK  VSE 2 2 0 0 9 2 7 6
3. VÁSÁROSNAMÉNY 2 2 0 0 6 2 4 6
4. NYÍREGYHÁZA II. 2 2 0 0 7 4 3 6
5. NYÍRBÁTORI LSE 2 2 0 0 4 1 3 6
6. CSENGER FC 2 1 1 0 9 4 5 4
7. MÁTÉSZALKAI MTK 2 1 0 1 4 3 1 3
8. NYÍRGYULAJ KSE 2 1 0 1 3 3 0 3
9. ÚJFEHÉRTÓ SE 2 1 0 1 3 3 0 3
10. GYULAHÁZA KSE 2 1 0 1 4 6 -2 3
11. IBRÁNY SE 2 0 1 1 4 6 -2 1
12. NAGYECSED RSE 2 0 0 2 3 6 -3 0
13. NAGYHALÁSZI SE 2 0 0 2 1 5 -4 0
14. KEMECSE SE 2 0 0 2 2 7 -5 0
15. NYÍRMEGGYES SK 2 0 0 2 3 10 -7 0
16. TARPA SC 2 0 0 2 2 9 -7 0

 

Fel Következő